“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

SZERBIA, VAJDASÁG

 

A munkánk lényegéről :

A Baptista Szereteszolgálat segítséget nyújt a szerbiai árvíz károsultjainak.

 

Aktuális program részletesebben:

A 2014 májusában Szerbiát elöntő áradást követően a magyar baptisták 1 millió forintos gyorssegélyt küldtek a szerbiai árvízkárosultaknak. Ezt követően a Rescue 24 két munkatársa az OKF Hunor speciális mentőcsapata tagjaként egy héten keresztül részt vett a helikoteres mentésben Szerbia területén. Munkatársaink mindeközben Paracsinban kezdték meg a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyarországi Baptista Egyház támogatása révén érkezett segélyek szétosztását. Paracsinban kb. ezer ház volt elárasztva. Paracsin mellett Obrenovac, Svilajnac, Prokuplje, Kursumilja, Nis és Arandelovac településekre vittek még gyorssegélyeket. Látható, hogy további segítségre is szükség van.

Több ezer obrenovaci polgárt telepítettek ki, és helyeztek el Belgrádban sportcsarnokokban kialakított átmeneti szálláshelyeken. Mivel a várost rendkívül gyorsan öntötte el a víz, a többség mindenét hátrahagyva menekült. Munkatársaink a magyar adományokból segélycsomagokat (tartós élelmiszer, ruhanemű, ivóvíz) osztottak a kitelepítettek között.

 

Korábbi munkáink a Vajdaságban:

2011-12-ben a médiában is több szó esett a vajdasági Szabadka környéki erdős, mocsaras részeken rejtőzködő, javarészt pakisztáni, afgán, indiai menekültek áldatlan helyzetéről. Vajdasági munkatársunk Nyúl Zoltán, és társszervezetünk a Kelet-Európa Misszió két munkatársával látogattuk a menekülteket. Ők napi kapcsolatban álltak a menkültekkel. 20-30 embert láttak el élelmiszerrel, gyógyszerrel, több esetben kórházi ellátást is biztosítottak számukra. A menekültek történetei szinte kivétel nélkül klasszikusnak tekinthetők: a jobb élet reményében több ezer dollárnyi összegért, embercsempész-hálózatokon keresztül érkeztek Szerbiába, ahol a továbbutaztatásukig a határ melletti településen „pihentették” őket.

2005-ben a topolyai Bethesda ház adott otthont a Magyar Baptista Szeretetszolgálat munkatársainak, akik egész éven át a világhírű Pető-módszeren alapuló FLAME program segítségével tanították a vajdasági mozgássérült gyerekeket. A Magyar Baptista Szeretetszolgálat Fogadj örökbe! vajdasági programját is innen koordinálták, és mintegy hatvan gyereknek sikerült jelképes örökbefogadó szülőt találni Magyarországon.

 

Rólunk írták:

http://archiv.magyarszo.com/arhiva/2005/09/28/main.php?l=b6.htm

http://www.magyarszo.com/hu/2345/kozelet/111688/Baptista-segély-az-árv%C3%ADzkárosultaknak.htm

Lap tetejére