“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

AKTUÁLIS HÍREINK

Fogyatékos fiatalok a Balatonnál

Balatonszemesen nyaralt július végén a “Szorgos Kezek Háza” napköziotthon 16 fogyatékkal élő lakója.

Elmenekült főügyész : Meghamisították a Tóásó-per bizonyítékait

Nemzetközi bíróságon is használható nyilatkozatott tett a múlt héten Brazíliában a bolíviai Marcelo Soza, az úgynevezett terroristaügy korábbi főügyésze.

Karcsi bácsi kunyhója

Az észak-karolinai Temple Baptista Gyülekezetből érkezett 12 fős küldöttség és a Baptista Szeretetszolgálat munkatársaiból és önkénteseiből álló missziós csoport július 31-én érkezett a romániai Székelyhídra.

Orvoscsoporttal Kárpátalján

Az észak-karolinai Baptists on Mission elnevezésű missziós szervezet évről-évre rendszeresen küld önkéntes csoportokat magyarországi, romániai és kárpátaljai roma falvakba.

Vadnyugati élménynap daganatos beteg gyermekek számára

A Baptista Szeretetszolgálat és a Csodalámpa Alapítvány 2014. augusztus 30-án 11 és vagy 15 órai kezdettel „Vadnyugati Élménynap”címmel szervez nyílt napot daganatos és más betegségben szenvedő beteg gyermekek számára a Lurdy Házban, a Lurkó Bill Vadnyugati Élményvárosban.

Amerikaiakkal az ibrányi gyermekekért

„Édesanyám is itt tanított és magam is ebbe az óvodába jártam.” – meséli Ilona, a Baptista Szeretetszolgálat Csicsergő Óvodájának óvodavezető helyettese.

Ma van az első ENSZ Emberkereskedelem Elleni Világnap

“Vessünk véget ennek a bűncselekménynek és adjunk reményt az áldozatoknak” – szólít fel minden embert Ban Ki-moon, az ENSZ főtitkára az első ENSZ Emberkereskedelem Elleni Világnapon, melyet a világszervezet 2013 novemberében alapított. A Baptista Szeretetszolgálat különösen fontosnak tartja az új világnapot, hiszen 14 éve elkötelezetten küzd az emberkereskedelem ellen.

Óriási siker a brazil világbajnokságon

Negyedikek lettek a magyar baptista diákok a Robotika világbajnokságon, a világ legrangosabb robotika versenyén Brazíliában. A João Pessoa-ban megrendezett RoboCup2014 bajnokságon a nyírbogdányi Kazinczy Ferenc Baptista Általános Iskola három diákja – Papcsák Nóra, Jakab Ágnes, Poór Fanni és felkészítő tanáruk Abán Csaba – a RobocupJunior Rescue (katasztrófamentés) kategórában 20 ország 29 csapatával versenyzett.

Nyári napközis tábor Miskolcon

Miskolcon első alkalommal rendezett nyári napközis tábort a Baptista Szeretetszolgálat E.J.Sz. A tábor 12 gyerek számára nyújtott maradandó élményeket.

Hollandokkal a Kelet-Magyarországon élő gyermekekért és családokért

A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai a Stichting Embrace holland alapítvánnyal együttműködve több segítő munkába kezdett a tegnapi nap folyamán Tiszaszalkán és a környező falvakban.

Lap tetejére