“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

AKTUÁLIS HÍREINK

Ünnepélyes külsőségek mellett adták át a Nyírségi Család és KarrierPONT-ot

Mátészalka – Baptista intézmények együttműködésével, a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület és a Nyírgyulaji Polgármesteri Hivatal konzorciumában valósul meg az EFOP-1.2.9-17-2017-00101 Nyírségi Nő-Köz-Pont létrehozása és működtetése című projekt 2018. június 1-től Mátészalkán, a Cserepeshegy utca 12-es szám alatt.

A baptisták is a Jószolgálat-díj mellett

Január 31-ig lehet szavazni a Jószolgálat-díj önkéntes kategóriáinak jelöltjeire, hogy ki legyen az év önkéntese és melyik civil közösség kapja meg az elismerést. A díjat 2016-ban a Baptista Szeretetszolgálat részvételével alapították meg.

Csapj le Chuck kalapjára! Jótékonysági árverés a beteg gyermekekért

Törökbálint – Chuck Norris rajongók figyelem! Megkezdődött a Baptista Szeretetszolgálat jótékonysági árverése a törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház javára.

Támogatás a katasztrófavédelmi igazgatóság kutyás alosztályának

Budapest – A Budapesti Katasztrófavédelmi Igazgatóság kutyás alosztálya a Fressnapf akciója nyomán egymillió forintos támogatást kapott a Baptista Szeretetszolgálattól. Az ünnepélyes átadás 2019. január 9-én történt meg.

Mit teszel másokért?

Kilencven éve született Martin Luther King amerikai baptista lelkipásztor, szónok, polgárjogi harcos, a Nobel-békedíj kitüntetettje. Rá emlékezünk.

Szépség a szegénységben: egy ajándék nap lányoknak és asszonyoknak!

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai ismét álmodtak egy nagyot: szépségnapot szerveznek március 9-én, egy szombati napon Kőbányán, a Baptista Szolgáltató Centrum Maglódi úti telephelyén. Jelentkezz segítőnek!

Befektetési jótékonyság, adományozás csúcstechnológiával: tavasszal kibocsátás

Újdonságként mutatkozott be a nonprofit szervezetek előtt egy már ismert befektetési forma, amelynek kidolgozói csúcstechnológia bevezetését határozták el a jótékonykodás területén, új szintre emelve és teljes mértékben átláthatóvá téve az ilyen formában történő adományozást. Ma már több mint kétezer virtuális valuta van forgalomban, ám a kriptodevizák piacán először jelenik meg az a magyar fejlesztésű rendszer, amely a digitális forradalom egy újabb szegmensét képviseli. A Baptista Szeretetszolgálat üdvözli a kezdeményezést és munkatársai kíváncsian várják a tavasszal várható kibocsátást. A részletekről honlapunkon olvashatnak bővebben.

Jótékonysági árverés a Tábitha Gyermekhospice Házért

Törökbálint – Támogatási megállapodást kötött az Innoexpo Kft. a törökbálinti Tábitha házzal, amelynek célja az életet veszélyeztető, életet rövidítő betegségekben szenvedő gyermekeket segítő intézmény munkájának támogatása. A ház fenntartója a Baptista Szeretetszolgálat.

Sikerrel zárult az idei Cipősdoboz Akció

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat idei 15., jubileumi Cipősdoboz Akciójában amerikai filmsztár, magyar autóversenyző, sportolók, népszerű énekesek, kiváló együttesek, közéleti személyiségek, televíziósok fogtak össze a magyarországi baptistákkal annak érdekében, hogy minél több rászoruló kisgyerek karácsonya válhassék boldogabbá, szeretetteljesebbé!

Egy éves a „Nincs B-Terv!” pályázati programja

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány pályázatán jelentős összegű támogatást nyert el hét magyarországi civil szervezet. A „Nincs B-Terv!” elnevezésű, a Europe Aid társfinanszírozásában megvalósuló pályázati program minap egy éves lett.

Lap tetejére