X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

AKTUÁLIS HÍREINK

Közös felhívás az adó 1% felajánlására

#odaADOm elnevezéssel közös figyelemfelhívó akciót indít a hat nagy karitatív szervezet. Céljuk, hogy minél többen rendelkezzenek adójuk 1 százalékáról. 2019-ben több mint kilencmilliárd forinttól estek el a civilek.

Azokat is segítjük, akik a legtöbbet teszik értünk ebben a helyzetben

Budapest – Egyebek mellett hétezer gyros tálat osztottak szét az elmúlt negyven napban Baricz Dezső programvezető szervezésében a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei fővárosi egészségügyi intézmények dolgozói között.

Szájmaszkok és arcpajzsok hajléktalanok ellátását végző intézményeknek

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat oktatási és szociális intézményeiben folyamatosan készítik a szájmaszkokat, a Seregélyesi Baptista Általános Iskolából például már több ezer különleges anyagból összeállított darabot küldtek el oda, ahol arra nagy szükség van.

Szabolcsi településeken osztottak frissítőt a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai

Rohod, Laskod, Levelek, Nyíribrony – A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai a Gryphon Business Consulting Kft. nagylelkű felajánlásának köszönhetően némi frissítő herbál teával kedveskedhettek több mint félezer Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodás és kisiskolás számára.

Elektromos kerékpárt kapott a gondozónő

Gyömöre - Kolléganőnk, Zámbó Erzsébet kajárpéci gondozónő egy új elektromos kerékpárt kapott a Kajárpéci Hagyományőrző Egyesület felajánlásának köszönhetően

Újabb segélycsomagokat kerültek a legjobban rászorultakhoz

Mátészalka - Az elmúlt időszak segélyezéseit folytatva a Baptista Szeretetszolgálat április 9-én, csütörtökön indított útjára a pákozdi logisztikai központból, illetve a mátészalkai regionális raktárból egy újabb segélyszállítmányt, amely összesen 250 adag tartós élelmiszercsomagot tartalmazott.

Rendhagyó Húsvét

Dr. Szilágyi Bélának, a Baptista Szeretetszolgálat alelnökének ünnepi köszöntője.

Az összefogás 100 arca

Besenyőd – A minap az alig 700 lélekszámú Besenyődön jártunk, ahol 34 ládányi, mintegy 70 kiló gombát adtunk át Laskai Tibornénak, a település polgármester asszonyának.

Húsvéti online istentisztelet lesz, jelentkezz Te is, várunk az online térben!

Április 8-án, szerdán 10 órakor Szilágyi Béla, Gál Dávid, Steiner József, Szabó Balázs és Szabó Gabriella vár Titeket!

A mentők és a segélyszervezetek támogatására tett felajánlást a Toyota

Budaörs – A Toyota magyarországi márkaképviselete a koronavírus-járvány elleni védekezéshez húsz gépjárművet ajánlott fel, amelyeket az Országos Mentőszolgálat, egészségügyi dolgozók és nagyobb segélyszervezetek használhatnak majd a munkájukhoz.

Lap tetejére