“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Nagy sikerrel vagyunk túl vitaverseny sorozatunk nemzeti döntőjén

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2021. május 27., csütörtök 19:17

 

Magyarországon Dr. Áder János köztársasági elnök a védnöke annak a klímaváltozással foglalkozó vitaverseny sorozatnak, amelynek nemzeti döntőjére és díjátadó ünnepségére a Magyar Nemzeti Múzeumban, 2021. május 27-én került sor. 


A „ClimateofChange” elnevezésű projekt vitaversenye 13 európai országban, egy időben és hasonló szabályrendszer szerint került megrendezésre. Hazánkban a Baptista Szeretetszolgálat a házigazdája annak a versenynek, amit két korcsoportban, közép- és felsőfokú oktatási intézmények körében hirdettek meg. A nemzeti viták során a csapatok között kutatáson alapuló érvek és cáfolatok ütköztetésére került sor egy strukturált és egységes keretrendszerben, felkészült bírák részvétele mellett.  

A viták tételmondatai az éghajlatváltozás hatásait, a fogyasztási szokásokból fakadó károsanyag kibocsátást és környezetszennyezést, valamint ezzel összefüggésben az elvándorlás hatásait vizsgálták, illetve a fentiek összefüggéseire hívták fel a figyelmet.   

Összességében az „End Climate Change, Start Climate of Change”, röviden „ClimateofChange”, mint az Európai Unió által támogatott projekt, a Földet és az emberiséget érintő globális kihívásokra kívánja felhívni a fiatalok figyelmét. Magyarországon a 24 csapat 43 fordulóban, 126 fő részvételével angol és magyar nyelven mérte össze tudását.

A döntő házigazdai feladatait Ágai Kiss András sportújságíró vállalta, fellépett Mező Misi, a Magna Cum Laude együttes frontembere. A projekt magyarországi nagykövete Döbrösi Laura színésznő, a szervező Baptista Szeretetszolgálatot pedig Dr. Szilágyi Béla elnök és Gál Dávid ügyvezető igazgató képviselte a Nemzeti Múzeumban.

 

A Euronews az alábbi beszámolót készítette az eseményről: ITT!

 

 Az alábbiakban ismertetjük a vitaverseny eredményeit.

HELYEZÉSEK:


ANGOL NYELVŰ KÖZÉPFOKÚ VITAVERSENY 

  1. Sapere Aude - Engame Akadémia

    Csapattagok: Dunai Boróka, Seel Helena Brenda, Pusztai Rebeka Petra, Belák Dorka, Lévay Anna, Szalóczy Balázs 
    Tanár: Dezsényi Balázs

  2. Debaters For Change - Debreceni Ady Endre Gimnázium

    Csapattagok: Veres Kata Nóra, Maczucza Anna, Bán-Földváry Loránd, Bereményi Bálint, Szuromi Attila, Sóska Gabriella

    Tanár: Belinszky Péter

  3. Prove Us Wrong - Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium

    Csapattagok: Bereczky Bulcsú Norbert, Molnár Luca, Tóth Péter, Kotsis Flóra, Gál Örs Ádám, Bacsa Johanna

    Tanár: Borz Attila



MAGYAR NYELVŰ KÖZÉPFOKÚ VITAVERSENY

  1. PB - BSZ EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma és Technikuma

    Csapattagok: Rátkai Jázmin, Braun Norbert, Bárdfalvy István, Kovács Péter, 

    Sarkadi Rebeka, Sztaracsek Mátyás

    Tanárok: Baracs Nóra, Németh Eszter, Kovács - Szemelyácz Judit

  2. Untitled United - ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium

    Csapattagok: Schiszler Péter, Fekete Ádám, 

    Kovencz Benedek, Urbán Szonja, MészárosBence, Ferenczy Dominik

    Tanár: Tóth László

  3. AKG - Alternatív Közgazdasági Gimnázium

    Csapattagok: Bencsik Bálint, Vitális Miklós, PapavramidisKonsztantinosz, 

    Horváth Borbála, Csontos Zsófia, Schlesinger Ádám

    Tanár: Juhász Iván


FELSŐFOKÚ VITAVERSENY

  1. The Argue-Mentals - Nemzeti Közszolgálati Egyetem

    Csapattagok: Kiss Fanni, Frankó Dániel, Horváth Luca Kata

  2. Brainstorm - Debreceni Egyetem és Eötvös Loránd Tudományegyetem

    Csapattagok: Turcsány Balázs, Horváth Máté, Gajdos Ádám

  3. NKE2 Greenaholics - Nemzeti Közszolgálati Egyetem

    Csapattagok: Fülep Dezső, Pálinkás Petra, Fülep Adriána



GRATULÁLUNK!

 



 

 

 

 





KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

„Akadt, aki sírva hozta a felajánlását”

Budapest, Győr, Esztergom - Ebben az évben a Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Tábita Alapszolgáltatási Központ már három telephelyen tartott élelmiszergyűjtést az elmúlt hétvégén. Budapesten, Győrben és Esztergomban a Magyar Élelmiszerbank keretén belül péntek délutántól vasárnap estig a munkatársak nagy lelkesedéssel álltak az emberek elé adománygyűjtés céljából egy-egy nagyobb üzletben.

November 12-én ünnepeljük a Szociális Munka Napját

Ekkor köszöntjük azok bátor és áldozatos munkáját, akik az egyik legnagyobb kitartást és hitet igénylő hivatás szakemberei az új század eddigi legnehezebb korszakában.

Teltházas kortárs színielőadások a klímaváltozásról

Budapest - A Climate of Change Turné szeptember elején budapesti állomására érkezett, és az olasz társulat két teltházas, nagysikerű előadást tartott a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében.

Lap tetejére