X

 

 

 

 

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

HAITI

 

A munkánk lényegéről :

Haitin a gressier-i Reménység Háza Árvaház és a port-au-prince-i Fény Forrása Gyermekközpont árva gyermekeinek ellátását, oktatását és nevelését biztosítja a Baptista Szeretetszolgálat. Az árva gyerekek ellátásán túl az intézmények fenntartása és működtetése is a mi feladatunk. A port-au-prnce-I központban működik a mozgássérült gyermekeknek szóló FLAME program is.

 

 

 

Aktuális program részletesebben:

Hogyan kapcsolódhat Ön is a segítségnyújtáshoz?

Támogasson egy évig egy haitii rászoruló gyermeket havi 3.000 Ft-tal a Fogadj örökbe programon keresztül: http://fogadjorokbe.baptistasegely.hu/haiti-felhivas-2/

 

Korábbi munkáink Haitin

2010. január 12-én a Richter-skála szerinti 7,0 erősségű, pusztító földrengés rázta meg Haitit, melynek központja Port-au-Prince-től, Haiti fővárosától 25 km-re volt. A rengést számos utórengés követte, melyek közül tizennégynek az erőssége a Richter-skálán 5 és 5,9 között volt. A Nemzetközi Vöröskereszt becslései szerint a rengések három millió embert érintettek, közülük a halálos áldozatok számát a WHO 45 000-50 000 főre becsülte,a szám azonban elérte a 170 000-et is.

Január 16-án megkezdte munkáját a baptista mentőcsapat a port-au-prince-i Global Outreach klinikán.

Hatalmas káosz, zűrzavar és borzalmas hullaszag közepén, a romokon dolgozó mentőcsapatok látványa fogadta a magyar-amerikai csoportot a haiti fővárosban. „A helyzet rettenetes, ilyet még soha nem láttam!” – mondta Dr. Szilágyi Béla, aki már tíz éve segít a világ nagy katasztrófahelyszínein a Baptista Szeretetszolgálat főigazgatójaként. A fővárosba érkezve regisztráltak az ENSZ-OCHA koordinációs központban, majd a helyi partnerek klinikáján megkezdték a sebesültek ellátását a csapat orvosai. Terveik szerint egy hétig dolgoznak a földrengés helyszínén. A hét tagú baptista csoport különgépét még a dominikai határnál leparancsolta a légtérből a katonai légi irányítás, végül közúton, kéksapkás ENSZ fegyveresek kíséretével jutottak be Haitiba.

Január 19-én elindult a Baptista Szeretetszolgálat második csoportja is Haitibe. Két orvos, egy ápoló és egy koordinátor utazik a térségbe, hogy segítsen a túlélők egészségügyi ellátásában.

Közben a Baptista Szeretetszolgálat meghirdette “Fogadj örökbe” elnevezésű támogatási programját, melyhez több száz magyar támogató csatlakozott.

A magyar támogatásokból 2010 februárjától a gressier-i Reménység Háza Árvaház lakónak biztosított a Szeretetszolgálat ellátást és később oktatást is.

2010 nyarán a magyar és nemzetközi adományokból Port-au-Princeben megkezdődött egy gyermekközpont építése.

 

 

2012 januárjában került átadásra a fővárosban A Fény Forrása Gyermekközpont

A mintegy 1500 négyzetméteres, háromszintes, oktatási intézményként és árvaházként működő épület építkezést magyarok irányították. Az építkezéshez a magyar baptisták 25 millió forinttal és rengeteg munkával járultak hozzá, ezt Bill Clinton volt amerikai elnök külön levélben köszönt meg. Az új központban több száz helyi gyerek oktatását fogják megoldani.

A Fény Forrása Gyermekközpontban ötven árva bentlakó számára van hely, az óvodájában és általános iskolájában kétszázan tanulhatnak. A szakiskolai oktatás során számítástechnikát, angol nyelvet, szabás-varrást, főzést és háztartási ismereteket, valamint asztalosmesterséget sajátíthatnak el a diákok, de helyet kap egy FLAME mozgássérült rehabilitációs oktatóközpont is.

2012 nyarán elindult a mozgássérült gyermekek konduktív nevelését, fejlesztését végző Flame program Haitin. A résztvevőket két csoportra osztottuk. Voltak (25 fő) , akiket alapszinten próbálunk megtanítani arra, hogy a mozgássérült gyermekekkel hogyan is lehet foglalkozni. Hatan maradtak végig, akik a ma is a programban dolgoznak. A másik résztvevői csoport a gyermekek voltak, akikkel foglalkoztunk. Haitin az első körben kb. 6-7 ilyen kisgyerek volt.

2012 novemberében tízezer dollárnyi gyorssegélyt vitt a Baptista Szeretetszolgálat Haitire, hogy abból víztisztító tablettákat, fertőtlenítőszereket, élelmiszert vásároljanak a rászorultaknak. A Baptista Szeretetszolgálat főigazgatója, dr. Szilágyi Béla Port-au-Prince-ben a hurrikán következtében kitört kolera járvány megfékezésében segédkezett.

 

Érdekességek Haitiről:

Miután 1492-ben Kolumbusz Kristóf felfedezte Hispaniola szigetét, a spanyol gyarmatosítók 25 év alatt szinte teljesen kiirtották a Taino bennszülötteket. A sziget nyugati harmadát 1697-ben a spanyolok átadták a francia hódítóknak, melyet később Haitinek neveztek el. A gyarmat az erdészeti és cukorral kapcsolatos iparágak által az egyik leggazdagabb karibi terület lett, azonban ezzel együtt járt, hogy afrikai rabszolgákat telepítettek be és jelentősen lerombolták a környezetet. A XVIII. század végén közel félmillió haiti rabszolga fellázadt, akik nagyobb küzdelmek után 1804-ben elérték függetlenségüket és a világ első posztkoloniális fekete nemzetét megalapították. Haiti jelenleg a nyugati félteke legszegényebb országa, mely folyamatos politikai bizonytalanság alatt működik. 2010 januárjában egy 7.0 erősségű földrengés súlytotta, melynek következtében becslések szerint több mint 300 ezer ember vesztette életét és mintegy másfél millióan váltak hajléktalanná.

 

Hivatalos nyelvek: francia és kreol

Vallás: római katolikus 80%, protestáns 16% (baptista 10%, pünkösdi 4%, adventista 1%, más 1%), nincs vallása 1%, egyéb 3% (megjegyzés: mindemellett nagyjából a lakosság fele gyakorolja a vudu vallást)

Népesség: 9 996 731 (2014. július) – 89./240 országból

Átlagéletkor: 22,2 év (2014.)

Városi lakosság: a népesség 53.4%-a (2011.)

Főváros: Port-au-Prince – 2,207 millió fős (2011.)

Egy főre jutó GDP: 1300 USD (2013.) – 210./229 országból

 

Nemzetközi vita: az ENSZ Haiti Stabilizációs Missziójának békefenntartói 2004 óta vannak jelen az országban a polgári rend fenntartása érdekében. Belföldön kitelepítettek száma: 137 ezer fő (ez a 2010-es földrengés óta sátortáborban, vagy táborszerű környezetben lakók száma. Más hivatalos adat nem áll rendelkezésünkre.) (2014.)

Emberkereskedelem: Haitiben a férfiak, nők és gyermekek a kényszermunkának, valamint a szexuális célú emberkereskedelemnek vannak kitéve. Több haiti gyermek házi rabszolgaként végzi miután az iskoláztatás reményében más városba kerül. Az országban működő erőszakos bandák az utcán élő gyerekeket prostitúcióra, kéregetésre és utcai bűncselekmény elkövetésére kényszerítik.

Forrás: The World Factbook 2013-14. Washington, DC: Central Intelligence Agency, 2013. https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/ha.html

(Letöltés: 2014. június 18.)

 

Élet a halál árnyékában

Pavelcze Lászó, a Magyar Baptista Mentőcsapat vezetője számára a haiti földrengés már a negyvenkettedik bevetést jelentette. Sokfelé sokféle nyomorral szembesült, de a Haitin tapasztaltakhoz hasonlóval korábban még ő sem találkozott. A katasztrófában nem csak a házak, maga az ország is összedőlt. Napokat küzdött a csapat, hogy bejusson Port-au-Princebe, s végre munkába állhasson a kórházban, ahol már nagyon várták az érkezését.

A kórházban, ami sokkal inkább volt menekülttábornak, mint egy kórháznak nevezhető. A műtőkben éjjel-nappal folytak az amputációk, jobb esetben a helyreállító műtétek. A kórtermek, a folyosók zsúfolásig voltak a frissen operáltakkal. A műtétet követő napon aztán a kórház udvarára és parkolójába vitték a betegeket, ahol kényszermegoldásként ponyvákkal védték őket a tűző naptól, s időnként faágakat használtak infúzióállvány gyanánt. Már több száz ember feküdt a kórház összes elképzelhető zugában, de úgy tűnt a betegek csak nem akartak fogyni. Egy héttel a katasztrófa után is többségében olyanok jöttek, kiket korábban még nem látott orvos. Sajnos a halál se volt ritka látogató. László és társai mindent megtettek a betegekért, mégis olyan súlyosak voltak a sérülések, hogy sokakon már nem lehetett segíteni. A folyosó még visszhangozta a kilenc éves fiától búcsúzó édesapa sírását, mikor egy vajúdó édesanyát támogattak be az ajtón. Percek alatt kiderült, hogy a lehető leghamarabb szabaddá kell tenni az egyik műtőt. A magzatvíz negyvennyolc órája elfolyt. A mama és a baba is életveszélyben voltak. Összefutottak az orvosok, s világra segítették az akkorra már haldokló csecsemőt. A baba légzése a kiemeléskor összeomlott. Mindenki érezte, hogy ennyi borzalom között ennek az újszülöttnek életben kell maradnia. Nem voltak műszerek, nem volt szívó. Az orvos perceken át maga lélegeztette a kisfiút. Két órát küzdöttek még, és végül sikerült stabilizálni az állapotát. Így érkezett Jesuve első életként arra a helyre, ahol napok óta csak a halál, a veszteség, a szenvedés volt a főszereplő.

Forrás: Reader's Digest

Lap tetejére