“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Segítünk, ha szeretne örökbefogadni egy gyermeket

 

Rövidfilm az örökbefogadásról

 

A Baptista Szeretetszolgálat az Emberi Erőforrások Minisztériumától 2013 június 6-án megkapta a működési engedélyt a nyílt örökbefogadás közvetítésére. A nyílt örökbefogadást elősegítő magánszervezetek szolgáltatása működési engedélyhez kötött tevékenység, melynek feltétele egy felkészítő tanfolyam elvégzése. A Baptista Szeretetszolgálat részéről 9 munkatárs vett részt a tanfolyamon és szerzett tanúsítványt.


A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány Örökbefogadási Program szakmai vezetője Szenczy Katalin.

 

 

2013 óta 59 krízisben levő várandós anya kereste meg az Alapítványt és kért segítséget, 53 esetben valósult meg az örökbeadás. A krízisben lévő anyáknak az Alapítvány lelki, szociális, egészségügyi támogatást nyújt!



KÜLDETÉSÜNK...

 

• elmondani a velünk kapcsolatba kerülő embereknek, hogy minden emberi élet értékes

• a krízisben lévő anyák, családok fizikai, lelki, szociális, egészségügyi és jogi szükségleteit kielégíteni

• a még meg nem született magzatok védelmét, biztonságos kihordásában, illetve megszületésében való segítségadást

• segítsük a már megszületett gyermekek családban való felnövekedését - családba való visszagondozás, illetve örökbeadás által

 

2013 ÓTA 53 CSECSEMŐNEK TALÁLTUNK ÚJ, STABIL OTTHONT.

 

Örökbefogadásra jelentkezők számára

 

Kedves örökbefogadásra jelentkezők!


A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány jelenleg évente mintegy 12 újszülött gyermek nyílt örökbefogadását segíti elő. A jelentkezők nagy száma miatt legalább 4-5 év a várakozási idő, kérjük ezt figyelembe véve keressék az Alapítványt.

 

Az örökbefogadásra jelentkezőket arra kérjük, hogy a lenti e-mail címre küldjék el jelentkezésüket. Az e-mailben kérjük megküldeni:


- érvényes határozat másolatát

- rövid bemutatkozást

- egy viszonylag friss fényképet


ELÉRHETŐSÉGEK

 

E-mail: orokbefogadas@baptistasegely.hu

Telefon: +36 20 383 4023 / H-P 8-19 óráig

 

 

Lap tetejére