X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

A BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT EMBERKERESKEDELEM ELLENES TEVÉKENYSÉGE

 

A Baptista Szeretetszolgálat elkötelezetten küzd az emberkereskedelem áldozataiért, és megtesz mindent azért, hogy annak veszélyeire felhívja a figyelmet, valamint, hogy a megmenekített áldozatok traumáját enyhítse, társadalomba való visszailleszkedését elősegítse. A reintegrációt védett házak létrehozásával és üzemeltetésével valósítja meg a szervezet.

 

2005 augusztusában egy ötoldalú együttműködési megállapodás alapján Szolgálatunk civil képviselője a Nemzeti Koordinációs Mechanizmusnak. Az emberkereskedelem elleni küzdelemben együtt dolgozik állami döntéshozókkal és a témában érintett civil szervezetekkel. 2013 óta szervezetünk tagja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Emberi Jogi Munkacsoportjának is.

 

 

2013 februárjában indítottuk be legújabb védett-házunkat, amely 6 áldozat befogadására alkalmas. A ház felállításához az Emberi Erőforrás Minisztériuma nyújtott 14 millió forintos támogatást.

 

Az elmúlt években százával fordultak meg szervezetünk menedéket nyújtó budapesti és vidéki állomásain a kiszolgáltatott helyzetbe került áldozatok. Többségük szexuális kizsákmányolás áldozata. Ugyanakkor, egyre többen kerülnek látókörünkbe, akik házi rabszolgaság vagy kényszermunka áldozatai és előfordult hajléktalan csicskáztatók fogságából menekülő esetünk is.

 

Főbb tevékenységeink az emberkereskedelem ellenes küzdelemben:

1. MEGELŐZÉS

  • Figyelem-felkeltő kampányok
  • Prevenció (iskolák, intézmények)

2. TÁRSADALMI ATTITÜDVÁLTÁS

  • Érzékenyítés (Rendőrség, hivatalok, szociális szféra)
  • Sajtó (a jelenség médianyilvánossága)
  • Lobby (jogszabálymódosítások, forrásteremtés)

3. SEGÍTSÉGNYÚJTÁS

  • Az áldozatok operatív kísérése
  • Krízis intervenció

◦                      Állapotfelmérés (egészségügyi, szociokulturális, mentális)

◦                      Kockázatfelmérés, kockázatelemzés

  • Shelter /Rehabilitáció
  • Alacsonyküszöbű szolgáltatás
  • Utánkövetés, monitorozás

 

A Baptista Szeretetszolgálat rehabilitációs tevékenysége az alábbi segítséget nyújtja az emberkereskedelem áldozatainak:

  • Szociális segítségnyújtás:
  • Napi tevékenységek megszervezése,
  • A szabadidő szervezett eltöltésének segítése,
  • Szabadidős, önsegítő csoportok, támogató hálózatok szerveződésének segítése,
  • Speciális stratégiák, gyógyszer-compliance segítése,
  • Személyre szabott pszichoszociális, egészségügyi és jogi segítségnyújtás
  • pszichológus/pszichiáter és lelki segítségnyújtás biztosítása

                        Tanácsadás, információnyújtás a mentális, egészségügyi, szociális, gyermekvédelmi ellátások és szolgáltatásokról

                        Az áldozatok iskolai képzésbe, oktatásba, kompetencia és szakmai fejlesztésbe közvetítése

                        Tanácsadás lakhatási lehetőségek igénybevételéről

                        Reintegrációs folyamat végrehajtása az áldozatok körében

  • A foglalkoztatáshoz, a munkához való hozzájutás segítése, munkaügyi tanácsadás és közvetítés

 

Célunk az áldozatok individualitásának kialakítása, hogy képesek legyenek az önálló életvitelre.

 

info: emberker@baptistasegely.hu

INGYENES SEGÉLYHÍVÓ: 0680 205520 (OKIT) http://www.bantalmazas.hu/

 

Lap tetejére