“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Konferencia az emberkereskedelemről

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. november 03., kedd 13:42

 

A Baptista Szeretetszolgálat 2014-től 2016-ig a Pádovai Egyetem Emberi Jogi Központjával és a Velencei Önkormányzat Szociális Osztályával partnerségben valósít meg egy 24 hónapos Európai Bizottság által finanszírozott projektet, melynek címe: Emberkereskedelem és kizsákmányolás áldozatai a sebezhetőség és az illegalitás között. A programban partner még Franciaország és Románia, egy nizzai és egy bukaresti emberkereskedelem ellenes szervezet.

A program hangsúlyos része egy több napos tréning, amit a területen dolgozó szakemberek számára tart a segélyszervezet. Két egynapos képzést volt korábban Hatvanban és Kiskőrösön, a következő állomás Szarvas. November 4-től 6-ig a Liget Hotel látja vendégül több a több mint 60 résztvevőt, akik különféle területekről érkeznek. Olyan szakemberek ők, akik bármely módon találkozhatnak emberkereskedelem, illetve kizsákmányolás kiskorú, gyermek vagy felnőtt áldozataival. Tagjai a jelzőrendszernek és az áldozatirányító hálózatnak, pedagógusok, iskolaigazgatók, rendőrök, gyámok, gyermekotthonok nevelői, áldozatsegítő szakemberek, ügyészek, bírók, családsegítők, gyermekjóléti szakemberek, pártfogók.

A program a gyakorlati feladatokra összpontosít és tréning jelleggel képzi  a résztvevőket.

 

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

„Én vagyok az élet kenyere…”: konferencia az önkéntességről

Budapest - A Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ konferenciára várta vendégeit csütörtökön Budapesten, a Benczúr utcai Baptista Házba – a téma az önkéntesség volt.

A Baptista Szeretetszolgálat díjakkal ismerte el kiváló munkát végzett kollégáit

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje áldozatos munkájukat. Eddig több mint négyszáz munkatárs kapott díjat. A 2024. év elismeréseit április 19-én a Wesselényi utcai imaházban adták át az arra érdemeseknek.

Budafokon mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - A Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű rendezvénysorozat április 14-én sorra került állomásaként a budafoki gyülekezet szeretetteljes közösségében mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat.

Lap tetejére