“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Életet mentett a szociális munkás

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. január 10., kedd 10:03

 

Balogh Hajnalka szociális gondozó munkatársával reggel 9 órakor érkezett a háromemeletes váci társasházhoz és először kaputelefonon hívta a nénit, akiről a helyi kórház szociális osztályának vezetőjétől tudott. Próbálkozására senki sem jelentkezett, mint ahogyan a megadott telefonszámot is hiába hívta. Egy lakó segítségével jutottak be a házba, de csengetésükre az ajtó mögül csak a néni kiáltását hallották: nem tudott felkelni és ajtót nyitni, hosszú ideje nem tudott enni és a gyógyszeréhez sem jutott hozzá. A gondozók haladéktalanul hívták a 112-es segélyhívót. A tűzoltók érkeztek először és a biztonsági ajtó miatt létráról, az ablakon keresztül jutottak be a lakásba, majd az ablakot betörve nyitottak ajtót a mentősöknek, akik azonnal megkezdték az idős személy ellátását. A néni elmondta, hogy két, vagy három napja fekszik már a földön, miután elesett. Nagy fájdalmak közepette teste kiszáradt és élete a kihűlés miatt volt a legnagyobb veszélyben. Az idős asszonyt a mentők kórházba szállították és a segélyszervezet munkatársai azóta is látogatják.  

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

„Én vagyok az élet kenyere…”: konferencia az önkéntességről

Budapest - A Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ konferenciára várta vendégeit csütörtökön Budapesten, a Benczúr utcai Baptista Házba – a téma az önkéntesség volt.

A Baptista Szeretetszolgálat díjakkal ismerte el kiváló munkát végzett kollégáit

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje áldozatos munkájukat. Eddig több mint négyszáz munkatárs kapott díjat. A 2024. év elismeréseit április 19-én a Wesselényi utcai imaházban adták át az arra érdemeseknek.

Budafokon mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - A Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű rendezvénysorozat április 14-én sorra került állomásaként a budafoki gyülekezet szeretetteljes közösségében mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat.

Lap tetejére