“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

B49 Klub alakult Velencén

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. március 07., szombat 14:24

Diákok érkeznek Texasból az intézményekbe 

 

Nyitott istentiszteletre várta az érdeklődőket, elsősorban a szülőket és a gyerekeket felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül a Bora Csilla vezetésével minap megalakult  helyi B49 Klub március 6-án, pénteken délután a velencei Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában, ahol Steiner József, a Baptista Szeretetszolgálat missziós lelkész-igazgatója hirdetett igét és Pintér Béla ismert keresztény dalszerző zenélt és énekelt. Megtelt vendégekkel az oktatási intézmény aulája: természetesen elsősorban a kisebbek lelkesedtek a gospel zenészért, aki szokásához híven Velencén is elvarázsolta rajongóit és azokat is, akik először hallhatták dalait, amelyek játékosan elevenítették fel a bibliai történeteket. A zenés, vidám istentiszteleten részt vett Koszti András, Velence városának polgármestere és Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke is.   

Czuppon István iskolaigazgató elmondta: nem az első, hogy ilyen önkéntes alapon szerveződő eseménynek adnak otthont, s bár a pénteki alkalom a megalakult B49 Klub számára csupán a kezdeti lépések egyike volt, bízik abban, hogy a jövőben mindenki közös örömére teljesedik majd ki a tevékenységük. A pedagógus hozzátette, hétfőn az Egyesült Államok Texas államából érkezik hat diák és két felnőtt kísérő az iskolába. Elsősorban a nyelvtanulás a cél az evangéliumi történetek felidézésével, de a tanulók remekül gyakorolhatják majd az angol nyelvet a közös programok, például a Velencei-tó nevezetességeinek megtekintése során is. Minden napra szerveztek programokat, a Goodbye party, a búcsúest - amelyen műsorral mutatkoznak majd be az osztályok -, csütörtökön 14 órakor kezdődik a két tanítási nyelvű intézményben. Az igazgató reméli, hogy a nyelvtanulás során barátságok is szövődnek a magyar és az amerikai fiatalok között. Egyébként nem csak Velencére érkeznek az elkövetkezendő napokban amerikai diákok: mintegy hatvan fiatalt és kísérőt fogad a segélyszervezet, ők mindannyian magyarországi baptista fenntartású oktatási intézményekben segítik magyar társaik nyelvi fejlődését. 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

„Én vagyok az élet kenyere…”: konferencia az önkéntességről

Budapest - A Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ konferenciára várta vendégeit csütörtökön Budapesten, a Benczúr utcai Baptista Házba – a téma az önkéntesség volt.

A Baptista Szeretetszolgálat díjakkal ismerte el kiváló munkát végzett kollégáit

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje áldozatos munkájukat. Eddig több mint négyszáz munkatárs kapott díjat. A 2024. év elismeréseit április 19-én a Wesselényi utcai imaházban adták át az arra érdemeseknek.

Budafokon mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - A Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű rendezvénysorozat április 14-én sorra került állomásaként a budafoki gyülekezet szeretetteljes közösségében mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat.

Lap tetejére