“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

A baptista fenntartású iskolák országos tanévnyitója

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. augusztus 31., hétfő 20:03

 

A diákok kedves műsora után Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke bejelentette: az ország negyvenhárom baptista fenntartású iskolájában közel 16 ezer diák kezdi meg szeptembertől az idei tanévet. „Nagyon szeretném azt, hogy mindenki, a diákok, a tanárok, a szülők és az önkormányzat képviselői is egységben lássák a jövőt. Azt kívánom, hogy a maga területén legyen mindenki nagyon sikeres”, mondta, majd hivatalosan is megnyitotta a baptista fenntartású magyarországi oktatási intézmények idei tanévét. Papp János egyházelnök áldása és Czuppon István iskolaigazgató ünnepi köszöntője után Koszti András, Velence polgármestere szólt. Több más mellett arról beszélt, mennyire szerencsések a diákok azért, hogy a Velencei-tó partján élhetnek és azért is, hogy a Zöldliget Általános Iskolába járhatnak, ahol az izgalmas programokon mindig mosolygós arcokat látott. „A tanulás nem kötelesség, hanem lehetőség, hiszen minél többet tudunk a világról, annál szabadabban és boldogabban élhetünk”, fogalmazott a városvezető.

A Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő oktatási intézményekben az idei volt a második olyan tanév, ahol az elsősök tabletet kaptak. 433 készülék jutott Sárosd, Seregélyes, Petőfibánya, Hatvan, Pécs, Kisújszállás, Törökszentmiklós, Tiszaszalka, Tiszakerecseny, Újkenéz, Lónya, Kótaj, Nagyhalász és Nyírbogdány elsőseinek.             

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

„Én vagyok az élet kenyere…”: konferencia az önkéntességről

Budapest - A Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ konferenciára várta vendégeit csütörtökön Budapesten, a Benczúr utcai Baptista Házba – a téma az önkéntesség volt.

A Baptista Szeretetszolgálat díjakkal ismerte el kiváló munkát végzett kollégáit

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje áldozatos munkájukat. Eddig több mint négyszáz munkatárs kapott díjat. A 2024. év elismeréseit április 19-én a Wesselényi utcai imaházban adták át az arra érdemeseknek.

Budafokon mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - A Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű rendezvénysorozat április 14-én sorra került állomásaként a budafoki gyülekezet szeretetteljes közösségében mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat.

Lap tetejére