Újabb amerikai missziós csoport Székelyhídon és környékén
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. október 16., hétfő 08:13
Székelyhíd – Folytatódik a mélyszegénységben élő, partiumi magyar ajkú roma lakosság körében végzett missziói szolgálat.
A héten, azaz október 14-én, szombattól péntekig a magyar-román határ közelében fekvő településeket, az ottani cigányság lakhelyeit látogatja meg az az amerikai csoport, amely missziós szolgálatát végzi ezekben a napokban a Partiumban. Az észak-karolinai gyülekezetekből érkezett önkéntesek elsősorban a családokat, a gyerekeket szólítják meg bibliai üzeneteikkel: munkájukat immár hosszú évek óta a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei segítik a logisztikai háttér biztosításával, valamint tolmácsolással. A vasárnapi, székelyhídi úgynevezett roma konferencia és istentisztelet vendége volt Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke is. Ezeken a településeken a lakosság közel fele roma származású, a további ötven százalék többsége elsősorban magyarnak vallja magát, a románok aránya pedig jóval kisebb, mint másutt. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az évekkel ezelőtt elkezdett humanitárius program és roma misszió, bibliaiskola jótékony hatásai már szemmel láthatóak azok körében, akik még a 21. században is az európaihoz méltatlan körülmények között, mélyszegénységben és súlyosan hátrányos helyzetben kénytelenek élni.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Segítsük együtt a kolumbiai földrengés túlélőit!
A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a térségben bekövetkezett újabb természeti katasztrófára reagálva megkezdte a helyszíni segítségnyújtás megszervezését Kolumbiában is. Adománygyűjtést indítunk a túlélők megsegítése érdekében.
Folytatjuk venezuelai programunkat a katasztrófa túlélőinek érdekében
Augusztus 12-én a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központjától útnak indult Hollandián át Venezuela felé az a kamion, amely a Baptista Szeretetszolgálat adományát vitte magával a földrengés sújtotta országba.
Újabb szállítmány érkezett Székelyföldre, az együttműködés folytatódik
A Baptista Szeretetszolgálat a közelmúltban hosszútávú együttműködés lehetőségét alapozta meg Székelyföldön. Ennek jegyében újabb jelentős értékű, új ruhákból álló adomány érkezett logisztikai központunkból Csíksomlyóra a Caritashoz, valamint a Dévai Szent Ferenc Alapítvány közeli gyermekotthonaiba.

BELSŐ MENÜPONTOK
