Nemzetközi tréning a keleti partnerekért
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. december 01., kedd 11:42
A Visegrad Fund elnevezésű alap támogatja azt a nemzetközi projektet, amelynek keleti partnerség programja grúziai és örményországi NGO-k, azaz nem kormányzati, civil szervezetek munkatársait készíti fel tevékenységük folytatására. A Baptista Szeretetszolgálat, mint fő pályázó cseh és szlovák partnereivel, a szakemberek együttműködésével részben például arra készíti fel a grúz és örmény civileket, miként tudják programjaik finanszírozását hosszú távon is biztosítani, megvalósítani, s ennek során rámutatnak arra, mire van szükségük ahhoz, hogy működésük megfelelő legyen. Nemrégiben a grúz fővárosban, Tbilisziben rendeztek egy négynapos tréninget, amelynek során a résztvevők gyakorlati feladatokat is kaptak az előadóktól, közöttük Gál Dávidtól, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi igazgatójától és Baczkó Zsuzsanna programvezetőtől: a tréning alapja egy nyáron elkészült tananyag volt.Tbilisziben a grúz hallgatókat oktatták a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai, a program a tervek szerint januárban az örmény fővárosban, Jerevánban az örmény hallgatók képzésével folytatódik majd.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Folytatjuk venezuelai programunkat a katasztrófa túlélőinek érdekében
Augusztus 12-én a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központjától útnak indult Hollandián át Venezuela felé az a kamion, amely a Baptista Szeretetszolgálat adományát vitte magával a földrengés sújtotta országba.
Újabb szállítmány érkezett Székelyföldre, az együttműködés folytatódik
A Baptista Szeretetszolgálat a közelmúltban hosszútávú együttműködés lehetőségét alapozta meg Székelyföldön. Ennek jegyében újabb jelentős értékű, új ruhákból álló adomány érkezett logisztikai központunkból Csíksomlyóra a Caritashoz, valamint a Dévai Szent Ferenc Alapítvány közeli gyermekotthonaiba.
Világbajnoki ötödik lett a Baptista Szeretetszolgálat robotikás csapata!
Incheon - Véget ért a RoboCup2026 világbajnokság, amelynek Rescue Maze kategóriájában robotika csapatunk ötödik helyezést ért el!

BELSŐ MENÜPONTOK
