Újabb támogatás a déli határon szolgáló katonáknak
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. július 21., csütörtök 11:29
A több mint száz katona részére elegendő támogatás ez alkalommal naptejből, szúnyog- és kullancsriasztóból, Béres C és Multi vitaminokból, valamint vízből és gyümölcsléből tevődött össze. A vitaminok, naptejek és szúnyogriasztók a Mikszáth Gyógyszertár Alapítvány felajánlásaként érkeztek a segélyszervezethez. A támogatást jelképesen húsz katona vette át, akik az átadás pillanatában láthatóan meghatódtak a szimbolikus ajándékozáson túl azért is, mert ismét tapasztalhatták, hogy gondolnak rájuk és értékelik a haza védelmében végzett szolgálatukat.
A katonák előtt Horváth Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat Tisztelet a Hősöknek elnevezésű programjának koordinátora többek között azt mondta: „Bár tudjuk, hogy ez a támogatás csupán csepp a tengerben, azonban annál nagyobb szeretettel készítettük és adjuk át önöknek. A program 2015 januárjában indult el azzal a céllal, hogy egyfajta hídszerepet töltsön be a civil társadalom és a katonák, rendőrök, mentők, tűzoltók között és minél jobban elfogadtassa a megbecsülés és a tisztelet kultúráját. Mint látható, egyre több magánszemély és szervezet szimpatizál a program célkitűzéseivel, amit ma már adott esetben nem csak egy „ facebook like” formájában nyilvánítanak ki, hanem konkrét felajánlás, támogatás formájában is, mint ahogyan ezt tette a Mikszáth Gyógyszertár alapítvány, amelynek a jóvoltából hozhattuk el a vitaminokat és a kozmetikumokat a mai napon. További célunk a támogatások átadásán túl az, hogy személyes találkozó alkalmával tolmácsoljuk az emberek elismerését és tiszteletét azért a munkáért, amit a katonáink és rendőreink a határon végeznek a haza védelme érdelében.”
Drót László ezredes, parancsnok a katonák nevében megköszönte a támogatást, méltatta a programot és a civilek részéről érkező támogató üzenetet. Az esemény zárásaként csoportkép készült a parancsnoki épülettel szemben álló Bercsényi Miklós szobornál. Az átadáson ott voltak a Promenad.hu és a városi rádió munkatársai is.
(Amennyiben Ön is szeretné támogatni a programot, megteheti a http://www.baptistasegely.hu
/adomanyozas weboldalon keresztül a „Tisztelet a Hősöknek” menüpontra kattintva. Segítsen, hogy segíthessünk!)