Kovács Gábor 1996 augusztusától dolgozik a Baptista Szeretetszolgálatnál, azaz a kezdetektől fontos tagja a szervezetnek. Miután elvégezte szakiskolai tanulmányait, megkapta katonai behívóját, de nem szerepelt a tervei között a Magyar Honvédség, más megoldást keresett. Polgári szolgálatra érkezett a segélyszervezethez, majd miután letelt a szolgálati ideje, maradt, hiszen tetszett neki a munka, kedvére való volt, amit Szenczy Sándor mellett tapasztalt. Négy évig magánéleti történések miatt távol volt a szervezettől, de egy jó ideje ismét számítani lehet rá.

- Jelenleg mi a feladata?

- A biztonsági csoport munkatársa vagyok. Elsősorban az intézmények biztonsági berendezéseit felügyeljük, mérjük fel és fejlesztjük, ha szükséges. Ezt egészíti ki az a feladat, amikor a szervezet vezetőit veszélyes külföldi, vagy hosszabb itthoni utakra kísérjük sofőrként, vagy biztonsági emberként. Szerepünk van az emberkereskedelem elleni küzdelemben is, amikor szükséges, az áldozatok mellett vagyunk. Lehetőség szerint a lehető legkevesebb kockázatot vállalva helyezzük biztonságba a ránk bízottakat. 

- Mely országokban járt ilyen és hasonló munkák miatt?

- Nagyon hosszú lenne a sor, ha mindet fel kellene idéznem. Egy ideig a Rescue-csoport logisztikai felelőse voltam, a mentőegységgel jártam Indiában, Indonéziában, Pakisztánban… Szenczy Sándorral kerültem Csecsenföldre, oda segélyszállítmányt vittünk. Tény, hogy az utazásaim nem kimondottan a népszerű turisztikai célországok felé vittek. 

- Melyik volt a legveszélyesebb feladat és helyszín?

- Csecsenföldön volt a „legmelegebb”, ott nagyon „beszorultunk” és eléggé kétesélyes volt az események kimenetele. Egy konténerbe zártak minket a katonák és ott hagytak azzal, hogy majd reggel kinyitják az ajtót. Egész éjjel lövöldöztek, lőttek gépfegyverrel, aknavetővel, mindennel, amit el lehet képzelni. Mi pedig csak ott ültünk és vártuk, mi lesz velünk, még fedezékbe sem tudtunk húzódni. A koszovói küldetést azonban nagyon szerettem, az elég hosszan tartott, ott tizennyolc hónapot töltöttem el az újjáépítési program résztvevőjeként. Nagyon szerettem azokat a küldetéseket is, amelyek a Rescue mentőcsoporthoz kötődtek. 

- Úgy tudom, hosszú időt töltött Haitin is, ahonnan minap tért vissza…

- Igen, az a feladat tíznaposnak indult és hat hónap lett belőle. De a Szeretetszolgálatnál általánosnak mondható, hogy így „megugranak az idők”. A Haitin 2010-ben történt földrengés következtében meghalt mintegy 300 ezer ember és utána kolerajárvány sújtotta a lakosságot, amely még halálba taszított újabb százezer áldozatot. A földrengés helyszínére indult mentőcsoportot orvosok egészítették ki, váltották fel a helyszínen. A Szeretetszolgálatnak az az alapelve, hogy nem halat adunk, hogy megedd, hanem megtanítunk horgászni, ezért minden katasztrófa sújtotta helyszínen megpróbálunk hosszú távú programokat indítani. Haitin iskolát, árvaházat építettünk és újítottunk fel, ezek ma is üzemelnek. Az intézményeket időszakosan leellenőrzi az alapítvány valamelyik munkatársa egy-két hetet, vagy akár hosszabb időszakot a helyszínen tartózkodva. A menedzselésben, az egészségügyi ellátásban segít, vagy megpróbál olyan elképzeléseket kivitelezni, amelyek a helyiek mentalitása, hozzáállása miatt általában nem könnyen megoldhatóak. Ezért aztán ha menni kell, tanácsos hosszabb időre felkészülni, mert például el kell intézni a járművekkel, vagy az intézmények vízellátásával kapcsolatos problémákat, meg kell javítani az elektromos berendezéseket, s ezek gyakran elhúzódnak.

- A helyszínen minden bizonnyal számítottak önre, mint biztonsági szakemberre is, hiszen Haitin bármi megtörténhet.

- Igen, a munka azzal kezdődött, hogy a pécsi egyetem öt orvostanhallgatóját kísértük el, ők önként és részben a segélyszervezet költségén vállalták azt, hogy megvizsgálják, és ha kell, ellátják az intézményekben élő és tanuló gyerekeket. Nagyon sikeresnek bizonyult a program, hiszen több mint négyszáz gyermeket ellenőriztek és közel száz volt az ellátottak száma. A biztonságra nekem kellett felügyelnem, megpróbálni megelőzni azokat a félreértéseket, feszült helyzeteket, amelyek az eltérő kultúrák miatt adódhatnak ilyenkor. Minden pillanatban készen lenni arra, hogy baj esetén gyorsan biztonságos helyre juthassunk. Amikor aztán az egészségügyi csoport befejezte feladatát, minket újabb teendők még a szigeten marasztaltak. 

- Mi az, amire feltétlenül figyelni kell ilyenkor?     

- A humanitárius segélyezés egyik alapelve, hogy nem okozhat gazdasági válságot vagy függőséget. Azaz nem kerülhet egy országba olyan mértékben segély, amely veszélyeztetné az adott ország függetlenségét. Haiti a világ egyik legszegényebb országa, ahol a gazdaság már a földrengés előtt romokban hevert. Haiti önállóan már működésképtelen, de az ottaniak nem számíthatnak arra, hogy életük végéig segélyekből élnek. A gyarmati múlt, a spanyol, a francia és az amerikai gyarmatosítás rányomta a bélyegét a jelenre. Az utolsó gyarmatosító, az Egyesült Államok ugyan megpróbált javítani a helyzeten, de a Haitin élő emberek mentalitása ennek gátat szabott. Ülő rabszolgáknak nevezték őket régen, mert nem voltak hajlandóak dolgozni. Ez a mentalitás ott van bennük ma is. Nincs túl sok tennivalójuk, de még ahhoz sincs hangulatuk. Tehát ülnek és várják a sült galambot és a segélyeket. Visszatérve a biztonsági kérdésekhez: a vudu vallás igen erőteljesen jelen van a mindennapokban, csupán az ország 10-15 százaléka baptista és élnek közöttük katolikusok is. Természetesen vannak olyan baptista közösségek és vezetők, akik elhatárolódnak a vudutól, de ez nincs mindenhol így, a befolyása bárhol fellelhető. Ez az oka annak, hogy nem lehet tudni, a mosoly, a barátkozás mikor vált át ellenséges viselkedésre. Nem szeretik, ha fényképezik őket, mert azt hiszik, hogy a lelküket ellopja a fényképezőgép, s ebből támadt is némi vita. A fehér embereket a gyarmatosítás, a földrengés és a kolerajárvány miatt sem szerették és szeretik, igaz, némileg javult a helyzet.        

- A földrengésnek mi köze ehhez?

- Sokan közülük azt hiszik, azért volt földrengés, mert Amerika megrázta alattuk a földet. A kolerát pedig az ENSZ-katonák hurcolták be.  Fehér embernek tehát nem jó lenni Haitin, az a kevés, aki ott van, olyan munkahelyen dolgozik, ahol folyamatos az őrzés és a biztonsági szolgálat.  

- A Baptista Szeretetszolgálat munkatársait is érte támadás Haitin. Mi történt?

- Még az árvaház építésének idején munkatársaink hosszú ideig ugyanazt a sofőrt foglalkoztatták.  Gyaníthatóan ő értesíthette a későbbi elkövetőket arról, hogy bankba mennek a munkatársak és lesz náluk pénz. Két kolléganőnket támadták meg az utcán, kést szorítottak a nyakukhoz és elvették a pénzt. Szerencsére ezután elengedték őket, mert Haitin sok esetben akit megtámadnak, azt meg is ölik. És az ilyesminek nem nagyon van következménye, azaz nem tudják elfogni az elkövetőket. 

- Ha jól emlékszem, egy lányt meg is lőttek…

- Igen, Dórát, ő egy ideig a Szeretetszolgálatnál dolgozott, de végzett más munkát is.  Az egyik ilyen tevékenysége után történt, hogy felült egy motoros taxira, ám a motoros nem oda vitte, ahová ő kérte, aztán amikor reklamált, a férfi el akarta venni a pénzét, és amikor ellenállt, lábon lőtték. Ilyesmi bármikor, bárkivel előfordulhat ott. Nekünk léteznek olyan belső szabályaink, amiket saját és munkatársaink biztonsága értelmében követünk: éjszaka nem mozdulunk ki, nem használjuk a tömegközlekedési eszközöket, olyan helyen nem vásárolunk, ahol nem ismernek minket, vagy ahol nincs biztonsági őr, ha bankba kell menni pénzért, azt a megfelelő módon csináljuk. Csak az tud erről, akinek feltétlenül szükséges, változtatjuk az útvonalakat, mert a kiszámíthatóság problémákat szülhet.

- Fontos feladatok várják az emberkereskedelem elleni küzdelem területén is. Melyek ezek?

  - A Baptista Szeretetszolgálat tizenegy éve foglalkozik az emberkereskedelem áldozataival, és nagyjából öt éve a menekítésükkel is. Elsősorban prostituáltakról van szó. Kapcsolatban vagyunk velük és várjuk a pillanatot, amikor segíthetünk rajtuk, vagy valamelyik külföldi társszervezet juttat el hozzánk egy-egy személyt. Ilyenkor védett házakban szállásoljuk el őket arra az időre, amíg  rendeződnek a dolgaik, a menekítettet a szociális munkások gondjaira bízzuk. Megpróbáljuk őket a későbbiekben elhelyezni, iskolát vagy munkát keresünk nekik, ha kell, részt veszünk a családegyesítésben. Létező probléma a munkához kapcsolódó kizsákmányolás is, amely elsősorban férfiakat érint, megesik, hogy egy rossz szerződés miatt nem kapnak a becsapottak fizetést, vagy éppen más kapja meg a bért úgy, hogy arról a munkáltató nem is tud. A bérkoldultatás és a gyermekmunka áldozatain ugyancsak segítenünk kell, ez utóbbi programokban most tesszük meg az első lépéseket. Minden esetben nagyon komolyan, jól felépített hálózattal, bűnszervezettel állunk szemben, olyan emberekkel, akik a törvényt jól ismerik és tudják úgy végezni a tevékenységüket, hogy a hatóságok tehetetlenek legyenek. Ezért nagyon kevés esetben születik jogerős ítélet az elkövetőkkel szemben. Együttműködési megállapodást kötöttünk a rendőrséggel, a polgárőrséggel és a belügyminisztériummal, ezért adott esetben segítséget kérhetünk, ha szükségesnek látjuk egy-egy személy kísérésénél, szállításánál. Ha kell, több autót használunk, s bevetjük azokat a trükköket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy lerázzuk a minket követőket. Erre minden szükséges protokoll rendelkezésünkre áll és ezeket betartjuk. A védett házaink megfelelő biztonsági eszközökkel vannak ellátva, és ha ezek helyszíne esetleg kiderülne, akkor rövid időn belül el tudjuk költöztetni, menekíteni az ott lakókat.  

- Adódnak veszélyhelyzetek a szállítások, menekítések közben?

- Igyekszünk mindig túlbiztosítani mindent, és így nem ér minket meglepetés. Előfordult már, hogy követték az autónkat, és filmbe illő autós üldözésnek is szereplői lettünk, amikor az egyik okmányirodából a hátsó ajtón kellett kimenekíteni az egyik áldozatot az ottani biztonsági szolgálat segítségével, majd az autónkat üldözni kezdték, ezért külső segítséget kértünk a polgárőröktől. Utolértek bennünket annak ellenére, hogy három tilos jelzésen hajtottunk keresztül és szembe mentünk a kötelező forgalmi iránynak, de aztán végül sikerült lerázni az üldöző autót. Rosszabbul is elsülhetett volna a történet, ha például előkerül a fegyver a támadóknál. Sajnos akik a lányokat futtatják, azok nagyon sok pénzt remélnek, vagy éppen a lány tartozik nekik, emiatt pedig mindenáron vissza akarják őket szerezni. 

- Tudom, hogy bármelyik pillanatban bármi megtörténhet, mégis hogyan látja, mi lesz a következő feladata? 

- Az emberkereskedelem elleni program természetesen folytatódik, az áldozatok folyamatosan érkeznek haza, ez kiszámíthatatlanul, de működik. Nem tudni, hogy könnyű, vagy nehezebb eset következik éppen, amikor komolyabb előkészület szükséges. A vezetőket pedig tovább kísérjük a veszélyes helyszínekre, és folytatjuk munkatársaink, szociális gondozóink biztonsági felkészítését is, hiszen megtörtént, hogy megtámadták már őket az intézményekben. Mindig készen kell állunk, és ez a legfontosabb.