Tisztelet a Hősöknek az Árvák karácsonyán
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. december 17., szombat 22:46
A 2002 óta minden évben megtartott rendezvényen azokat a gyermekeket látja vendégül a honvédelmi tárca, akiknek valamelyik szülője a Magyar Honvédség katonájaként vesztette életét. Ezen a napon a minisztérium ajándékokkal és ünnepi műsorral kedveskedik azoknak, akik számára a karácsony már nem jelenthet teljes családi ünnepet. Nagy megtiszteltetés volt a Baptista Szeretetszolgálat számára, hogy a szeretet és a Megváltó születésének ünnepén vidám karácsonyi ajándékot adhatott az esemény résztvevőinek.
A Tisztelet a Hősöknek program célja, hogy még szélesebb körben kiterjessze a megbecsülés, a tisztelet és elismerés kultúráját, hiszen a társadalom felől a lehető legnagyobb köszönet illeti azokat, akik nem ritkán az életüket kockáztatják a közfeladatok ellátásért és a haza szolgálatáért.
Az eseményen jelen volt dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, dr. Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke és Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi igazgatója is. A védelmi tárca és a segélyszervezet között már hosszú évek óta rugalmas és eredményes az együttműködés, amely legtöbbször közös programokban, kölcsönös támogatásokban, gyakorlatokban, tapasztalatcserékben teljesedik ki. A minapi találkozó jó alkalmat adott arra, hogy a felek röviden áttekintsék mindazon lehetőségeket, amelyeket a jövőben – a további kiegyensúlyozott együttműködés jegyében – kiaknázhatnak a humanitárius segítségnyújtás, a kríziskezelés és a felkészülés területén.
A rendezvényről bővebben a http://www.honvedelem.hu/cikk/60944_arvak_karacsonya linken is olvashatnak.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.
Újra elindult a Cipősdoboz Akció, elkezdődött a dobozolás
Budapest - Idén 21. alkalommal szervezi meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, mely mára Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciójává vált. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatja el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerül a fa alá.
Példát mutattak: gyermekotthonban járt a kosárlabda válogatott
Székesfehérvár - A magyar férfi felnőtt kosárlabda-válogatott nem csak a pályán, hanem a közösségben is példát szeretne mutatni. A játékosok a stábbal együtt minap meglátogatták a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő székesfehérvári Befogadlak Baptista Gyermekotthont, hogy időt töltsenek a gyerekekkel, inspirálják őket, megismerjék mindennapjaikat.