“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Taroltak a baptista robotosok az országos bajnokságon

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2014. november 10., hétfő 10:45

2014. 11. 08-án a nyírbogdányi Kazinczy Ferenc Baptista Óvoda, Általános és Alapfokú Művészeti Iskola robotika csapata 5 robottal vett részt Szegeden a Magyar Lego Szumo robotversenyen. Az idei versenyen Szeged, Kecskemét, Budapest, Debrecen, Békéscsaba, Esztár, Kállósemjén, Csurgó, Hódmezővásárhely, Pusztamérges és Nyírbogdány csapatai 30 robottal nevezetek.  A szabályok szerint a robotokat a helyszínen rendelkezésre álló 60 perc alatt kell megépíteniük a versenyzőknek. A robotok küzdelmei során mind az 5 robotunk kiemelkezdő teljesítménnyel jutott a 6 legjobb robotot felvonultató döntőbe. A döntő során az 5 nyírbogdányi robot végzett az első 5 helyen.
 
A verseny során kiemelkedő szerepe van a jó robot konstrukciónak, és a hatékony programozásnak is.
A robotok küzdelmei mellett a zsűri értékeli a programokat, illetve a konstrukció terveket is.
 
A három kategóriában összesen 5 dobogós helyezést, két magyar bajnoki címet szereztünk.
 
Eredményeink:
Legjobb szumó robot: I., II., III., IV., V. helyezések.
Legjobb program terv: I. helyezés.
Legjobb konstrukció terv: II. helyezés.
 

A csapat tagjai:

Jakab Ágnes, Papcsák Nóra, Poór Fanni, Poór Lili és felkészítő tanáruk Abán Csaba.
 
Gratulálunk a nyírbogdányiaknak!
 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Egy szolgálattevő önkéntes rendkívüli beszámolója!

Az önkéntesség rendkívül fontos a Baptista Szeretetszolgálat életében, hiszen intézményeink, projektjeink– például a beteg gyermekek, a hajléktalanok vagy az emberkereskedelem áldozatai érdekében végzett tevékenységeink – nem működhetnének önzetlen segítőink támogatása nélkül.

Amerikaiaknak tolmácsol a roma származású Hajni

Nem volt könnyű élete, lemondtak róla a biológiai szülei. Épp akkor, amikor egy baba az ölelést, a közelséget, kapcsolódást, a mély szeretet tanulja, ő egyedül volt egy nevelőotthonban.

Sikersztori a nógrádi tanulássegítő program

Endrefalva - A Baptista Szeretetszolgálat egyike azon szervezeteknek, melyek a Felzárkózó Települések elnevezésű programot az ország 27 helyszínén eredményesen hajtják végre.

Lap tetejére