Szépség a szegénységben: nőnap rászoruló lányoknak és asszonyoknak
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2019. március 10., vasárnap 10:41
Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai szépségnapot szerveztek március 9-én, szombaton Kőbányán, a Baptista Szolgáltató Centrum Maglódi úti telephelyén. A rendhagyó rendezvénnyel nőnap alkalmából kívántak az érintetteknek örömet okozni.
Az eseményre elsősorban olyan lányok és asszonyok jöttek el, akik a Baptista Szeretetszolgálat hajléktalanszállóinak lakói, de érkeztek olyanok is, akik más ellátó szervezetekkel állnak kapcsolatban. A körülbelül félszáz rászorulót és támogatóinkat Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezetője igazgatója és dr. Miletics Marcell, az Utcafront szolgálat és a központ igazgatója köszöntötte. A résztvevők ruhákat, kiegészítőket, azaz táskát, övet és ékszereket, sőt virágot, bátorító üzenettel képeslapot is kaptak. A legfontosabb az volt, hogy igénybe vehették a fodrász, a manikűr, a pedikűr, a masszázs és a smink szolgálatásokat, de ha valaki ahhoz érzett kedvet, annak hennát festettek. A rászorulóknak péksüteményekkel és gyümölcsökkel is kedveskedtek a vendéglátók.
Polgár Tünde minden résztvevőt és önkéntest meglepett egy-egy szál virággal és mindenkihez volt egy kedves szava, ő irányította a tombolát is.
Támogatóink hozzájárulása nélkül nem tudtuk volna e nagyszerű napot megrendezni. A rászorulók nevében köszönjük a Beauty and GO Szalon, a SlyNails körömszalon, a dm Magyarország sminkesei, önkéntesei, a Rauf Cukrászda, a NekedTerem, a Borhy Kertészet, a Rodondendronart, a Lidl, az Yves Rocher, a Bayer Hungária Kft., a Libri Bookline Zrt., a DLA Piper Ügyvédi Iroda, a DHL, valamint az Art Group Marketing Kft. segítségét.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.