Sam szerint a világ
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. február 28., kedd 20:22
A kótaji István Király Baptista Általános Iskolában február 22-én nagysikerű koncertet adott Sam Rowland, aki Steiner Józsefnek, a Baptista Szeretetszolgálat missziói igazgatójával érkezett az intézménybe.
Sam Kanadában élő előadó, szerző és zenész, aki a világot bejárva a hitről, a szeretetről, az elfogadásról szóló történeteit dalain keresztül osztja meg hallgatóságával. Koncertjeit zenéje mellett az teszi igazán vonzóvá, hogy egyedül is képes nagykoncerti hangulatot teremteni. Így történt ez Kótajon is. Sam humorával teljesen elvarázsolta hallgatóságát. Különösen tetszett a tanulóknak, hogy nemcsak őket, de tanítóikat is bevonta egy produkció erejéig az előadásba, így lett Samnak két vokalistája is.
Elmesélte saját élettörténetét, fiatalkori félelmeit, kilátástalannak hitt helyzetét, azt, hogy egy találkozás mennyire megváltoztatta addigi életét. Gondolatébresztő látásmódja eddig több ezer emberre volt nagy hatással, ez a szám most talán százzal nőtt…
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.
Újra elindult a Cipősdoboz Akció, elkezdődött a dobozolás
Budapest - Idén 21. alkalommal szervezi meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, mely mára Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciójává vált. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatja el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerül a fa alá.
Példát mutattak: gyermekotthonban járt a kosárlabda válogatott
Székesfehérvár - A magyar férfi felnőtt kosárlabda-válogatott nem csak a pályán, hanem a közösségben is példát szeretne mutatni. A játékosok a stábbal együtt minap meglátogatták a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő székesfehérvári Befogadlak Baptista Gyermekotthont, hogy időt töltsenek a gyerekekkel, inspirálják őket, megismerjék mindennapjaikat.