Roma pásztorokat képeznek az amerikai előadók
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. február 01., szerda 13:05
Amerikai baptista lelkipásztorok érkeztek Észak-Karolinából hazánkba azzal a céllal, hogy egy héten át tanítsák azt a huszonkét leendő és már gyakorló roma pásztort, akik kárpátaljai településekről, Kiskőrösről, Vásárosnaményből, Hajdúhadházról és más helyszínekről érkeztek Balatonföldvárra, a Magyarországi Baptista Egyház üdülőjébe. A hallgatók hétfőtől péntekig az Ószövetség és a Bibliamagyarázat tantárgyakból készültek fel ahhoz, hogy a jövőben jól, illetve a korábbinál is jobban végezhessék keresztény gyülekezetükben a missziós munkát. Az amerikai vendégtanárok egyébként hazájukban is rendszeres előadói a hasonló szemináriumoknak. A Baptista Szeretetszolgálat munkatársainak segítségével szervezik meg minden évben a három szemesztert, három év alatt összesen kilencet a diplomaosztóig.

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Kétnapos tanácskozás oktatásról, szociális és alapítványi tevékenységről
Balatonszárszó - A Baptista Szeretetszolgálat ismét megrendezte országos vezetői konferenciáját, ezúttal egy balatoni helyszínen szerveztük meg a hasznos és értékes eszmecserét, munkát.
Közlemény!
Érintők: Itt a gyűjtőpontok listája!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.

BELSŐ MENÜPONTOK
