“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Óbuda Napja a Krúdy-negyedben

Szerző: Bejegyzés: 2014. május 06., kedd 00:00

Ebben a kulturális kikötőben töltötte május első vasárnapját az Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Középfokú Baptista Iskola közel 100 kisdiákja is, tanáraik kíséretében. Az egész napos – több helyszínen is folyó – rendezvény nyitóprogramját “Nyáridéző muzsika” címmel az iskola kórusai és hangszeres növendékei adták, majd a „Kistücskök” néptánccsoport bájos produkciója következett. Az eredetileg a szabadtéri nagyszínpadra meghirdetett programmal – az esős, hideg idő miatt – az Óbudai Társaskör zsúfolásig megtelt hangversenytermében léptek fel, óriási, zajos sikerrel. A tavaszváró és nyáridéző dallamok hatása is megérkezett, igaz, csak délután 6 óra körül – amikor az egész napos barátságtalanul borús nap után végre kisütött a nap! Régóta tudjuk, hogy a kimondott szónak nagy az ereje, de most bebizonyosodott, hogy a közösen elénekelt szónak még nagyobb!!

Május 4-én, vasárnap az Óbuda Napja című kulturális és kulináris ritkaságokat is kínáló rendezvényfolyam egy igazi ünnep volt – nemcsak a kerület lakóinak ünnepe, hanem azoké a civil szervezeteké is, melyek a hagyományőrzés, a segítségnyújtás és az élet számos egyéb területén végzik fontos és értékes munkájukat.

Így a Baptista Szeretetszolgálat is meghívást kapott és képviseltette magát az óbudaiak ünnepén. Információs pultunknál a hazai és nemzetközi programjainkról szóló tájékoztató anyagok mellett megtalálhatók voltak a Lumiére fantázianéven meghirdetett fair-trade ékszerek is, melyeket Haitin az árvaházainkban élő gyermekek és gondozóik készítenek újrafelhasznált anyagokból.

Strausz Zsóka

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Támogasd te is a kórházban maradt kisbabák gondozását!

A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.

Kmethy Gergely ügyvezető főigazgató a baptista oktatásról

A Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy fenntartásában működő köznevelési intézmények munkatársai augusztus végén a szigetszentmiklósi baptista imaházban rendezték meg idei tanévnyitó konferenciájukat. Az előadások sorából Kmethy Gergely ügyvezető főigazgatót idézzük.

3000 tanszercsomagot osztottunk ki a kisdiákoknak

Ebben az esztendőben ismét megszervezte a Sulipakk kampányt, azaz az iskolakezdési támogatás programját a rászoruló gyerekek részére a Baptista Szeretetszolgálat. Így évről évre több ezer családnak segít a szervezet, oda kerül a támogatás, ahol arra a legnagyobb szükség van.

Lap tetejére