Missziós nap az American Baptist Churches (ABC) munkatársaival és a Baptista Szeretetszolgálat B49 csapatával
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2014. november 11., kedd 10:37
Az ABC missziós szervezet négy munkatársának mutatta be az iskoláinkban folyó munká a Baptista Szeretetszolgálat B49 csapata. A délelőtti órákban a budapesti Addetur Baptista Gimnázium és Szakközépiskola bibliaóráján vehettünk részt, ahol fogyatékkal élő tanulóinknak beszélhettek külföldi vendégeink életükről, és munkájukról. A 45 perces tanórán Fóris Johanna igazgató-helyettes vezetésével egy interaktív tanóra keretein belül, barátságos légkörben beszélhettünk a belső értékek fontosságáról. A bibliaórát követően Hajnal Zoltán iskolalelkész és Kékesné Czinder Gabriella igazgató-asszony osztotta meg gondolatait, az iskola működésével kapcsolatban.
Egy rövid, közös ebéd után Téglásra indultunk, a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola rendezvényére, ahol Szilágyiné Bodnár Erzsébet igazgató-asszony fogadott minket, majd az iskola bemutatása után a város mozitermében tartott teltházas koncertet Pintér Béla. Az este során, ahol a Maine államból érkezet három lelkész-missziómunkás beszámolói is elhangoztak, a helyi baptista közösség támogatásával és segítségével egy újonnan induló “B49 Light” alkalom elindítását is bejelentették, amit Karancsi Csaba, az újfehértói Baptista Gyülekezet lelkipásztora vezet. A diákok örömmel fogadták a hírt, s a hétvégén 36 téglási tanuló látogatott el az első B49-es alkalomra.
A közös missziós nap reményság szerint nagyszerű lehetőség arra, hogy a jövőben új utakat találjunk a közös együttműködéshez.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!
Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.
Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka
Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!
Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején
Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.

BELSŐ MENÜPONTOK
