“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Kubai ízek a CSÁO-ban

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. február 11., szerda 17:32

Kubai ízek a CSÁO-ban

A Baptista Integrációs Központ a főváros 13. kerületében működteti a Családok Átmeneti Otthonát, ahol jelenleg iraki kurd, afgán, albán, kameruni, togói, elefántcsontparti , kubai, szír, palesztin és örmény menekült családok élnek, ők többségükben embercsempészek hálózatán keresztül érkeztek kiszolgáltatva hazánkba. A CSÁO pályázati forrásból a Berzsenyi Dániel Gimnázium közösségi szolgálatot végző tanulóival együttműködve szabadidős, közösségteremtő programot valósít meg: első alkalommal február 10-én, kedden délután a berzsenyis gimnazisták közreműködésével kubai ízekkel ismerkedhettek meg a különböző kultúrákból érkezett menekültek. Miközben az intézmény emeletén Ottero magyar fiatalok segítségével megfőzte Mórok és keresztények elnevezésű rizses, fekete babos, csirke- és sertéshúsos kubai ételkülönlegességét, a földszinten farsangi álarcokat készítettek a gyerekek, a nagyobbak pedig előadást hallhattak Magyarország farsangi népszokásairól. 

Markó Eszter szociális munkás elmondta: a tavaly alapított CSÁO-ban jelenleg telt ház van. A pogramot rövidesen újabb közös rendezvénnyel folytatják, készülnek a húsvétra, lesznek különböző kézműves és szabadtéri foglalkozások: a cél az, hogy megpróbálják a nehéz sorsú menekültek csoportját amennyire lehet, egymást elfogadni képes emberek közösségévé formálni, életüket jobbá, tartalmasabbá tenni amellett, hogy igyekeznek megismertetni az országot is, amelyben az elmúlt hónapokban átmeneti otthonra, menedékre leltek.     

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Egy szolgálattevő önkéntes rendkívüli beszámolója!

Az önkéntesség rendkívül fontos a Baptista Szeretetszolgálat életében, hiszen intézményeink, projektjeink– például a beteg gyermekek, a hajléktalanok vagy az emberkereskedelem áldozatai érdekében végzett tevékenységeink – nem működhetnének önzetlen segítőink támogatása nélkül.

Amerikaiaknak tolmácsol a roma származású Hajni

Nem volt könnyű élete, lemondtak róla a biológiai szülei. Épp akkor, amikor egy baba az ölelést, a közelséget, kapcsolódást, a mély szeretet tanulja, ő egyedül volt egy nevelőotthonban.

Sikersztori a nógrádi tanulássegítő program

Endrefalva - A Baptista Szeretetszolgálat egyike azon szervezeteknek, melyek a Felzárkózó Települések elnevezésű programot az ország 27 helyszínén eredményesen hajtják végre.

Lap tetejére