“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Kaposvári József-díjat kapott Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnök emeritusa

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2021. szeptember 16., csütörtök 13:23

 

Budapest – A Kaposvári József-díjat azok kapják, akik szűkebb vagy tágabb környezetükben példamutató tevékenységükkel segítik mindazokat, akik rászorulnak.

A mozgásában korlátozott Kaposvári József élete során ott segített a rászorulókon, ahol tudott: a szegényeknek cipőt, a gyerekeknek játékot adott, másoknak tanulási lehetőséget biztosított. A mesterember Magyarcsanádon cipőjavítással kezdte karrierjét, később Makón nyitotta meg a „Kipi-Kopi” cipőjavító műhelyt, majd 2015-től már Budapesten is árulta a termékeit. 2017-ben, 40 évesen, váratlanul halt meg. A mélyszegénységben élőket támogató és fejlesztő program 2018-ban vette fel a nevét, hogy így tisztelegjen „Az ország cipésze”-ként ismert szakember előtt. A Kaposvári József Stúdió elsősorban Pesterzsébet hátrányos helyzetű lakosait megcélzó fejlesztőprogram, amely különféle területeken nyújt segítséget a programban résztvevők számára 2017 tavasza óta.

A díjátadón köszöntőt mondott Szabados Ákos polgármester és Hiller István, az Országgyűlés alelnöke is. Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnök emeritusa mellett díjat kapott a 24.hu szerkesztősége, Izsák-Ndiaye Rita ENSZ-diplomata, Hajnis Annamária, Harcsa Zoltán korábbi ökölvívó olimpikon, Horváth József rákkutató, Joka Daróczi János újságíró-szociálpolitikus, Kadarkai Endre riporter, Kunhegyesi Ferenc festő, Lukács Adorján ökölvívó edző, Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója, Oláh Gergő énekes, az RTL Klub Házon kívül című műsorának szerkesztősége, továbbá az MTVA P’amende című műsorának szerkesztősége.

 


KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Áldott karácsonyi ünnepet és békés, boldog új esztendőt kíván Önnek a Baptista Szeretetszolgálat!

Idén 62 ezernél is több cipősdoboz ajándékot gyűjtöttünk és osztottunk ki!

A 2025-ös év adventjén már 22. alkalommal szervezte meg a Baptista Szeretetszolgálat az általa meghonosított és azóta egyre népszerűbb Cipősdoboz Akciót, amely amerikai mintára mára Magyarország egyik legnagyobb karácsonyi, jótékonysági kezdeményezése lett.

Ezer cipősdoboz ajándék érkezett a MOL munkatársaitól !

Budapest - A MOL kollégái ezer cipősdoboz adománnyal járultak hozzá idén a Baptista Szeretetszolgálat országos gyűjtéséhez.

Lap tetejére