“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Jótékonysági Gyermeknap Gála

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. június 02., péntek 19:56

 

 

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat idén is megrendezte a már elmaradhatatlan Jótékonysági Gyermeknap Gálát. A rendezvényen közel ezer gyermek élvezhette a nem mindennapi show-műsort, s tapsolhatott kedvenceinek.

Az esemény egyik fő támogatója, a Főpolgármesteri Hivatal képviseletében tiszteletét tette a rendezvényen Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes asszony, aki mindazon túl, hogy megköszönte a gála létrejöttét, üdvözölte a nyári szünetre váró kicsiket és nagyokat, hasznos és kellemes időtöltési lehetőségeket kínált a jelenlévőknek.

A remek hangulatú eseményen többen is megénekeltették a nézőket: Radics Gigi, Farkas Zsolti és az MDC zenekar frontembere, Maykee is legnagyobb slágereivel kedveskedett. A jövő nagy tehetségeinek is tapsolhattunk, ugyanis a baptista oktatási intézmények idei Gyöngyhalász vetélkedőjének – ének kategóriában – két első helyezettje, Tóth Cintia és Tőkés-Bodor András megcsillogtathatta énektudását. Mindezek mellett Gyulai Krisztián tízszeres magyar fitness bajnok akrobatikus elemekkel tarkított bemutatóval készült. A program második felében Magyarország első számú utazó showjának szereplői, a Mr. Gerald Show tagjai biztosították a remek hangulatot és a nem mindennapi izgalmakat.

A show végén a Hotelmix Marketing Group Kft. nagyvonalú felajánlásának köszönhetően egy kétszemélyes wellness hétvége találhatott gazdára a közönség körében. A rendezvényről azonban senki nem távozhatott üres kézzel: a Coca Cola HBC Magyarország jóvoltából ásványvízzel, míg a Rauch Hungária Kft. hozzájárulásával gyümölcslevekkel tudták csillapítani szomjukat a jelenlévők a tikkasztó hőségben.

Minden támogatónknak, jelenlévőnek és fellépőnek köszönjük a részvételt!

 


KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Kmethy Gergely ügyvezető főigazgató a baptista oktatásról

A Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy fenntartásában működő köznevelési intézmények munkatársai augusztus végén a szigetszentmiklósi baptista imaházban rendezték meg idei tanévnyitó konferenciájukat. Az előadások sorából Kmethy Gergely ügyvezető főigazgatót idézzük.

3000 tanszercsomagot osztottunk ki a kisdiákoknak

Ebben az esztendőben ismét megszervezte a Sulipakk kampányt, azaz az iskolakezdési támogatás programját a rászoruló gyerekek részére a Baptista Szeretetszolgálat. Így évről évre több ezer családnak segít a szervezet, oda kerül a támogatás, ahol arra a legnagyobb szükség van.

A baptista iskolák központi tanévnyitója Nyírbogdányban

Kedves, bensőséges hangulatú eseményen, Szabó Balázs gospel énekes dalai, a kisdiákok műsora és néptánca mellett köszöntöttük ma délelőtt a tanulókat, szüleiket és a pedagógusokat Nyírbogdányban, a baptista iskolák központi tanévnyitó ünnepségén.

Lap tetejére