Járvány idején is téli krízisellátás a hajléktalan léthelyzetben élőkért
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2020. november 04., szerda 17:41
Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat a járványhelyzet idején is fokozott erőfeszítésekkel alkalmazkodik a hajléktalan-ellátás területén tapasztalható megváltozott körülményekhez, készülve a téli krízisellátásra.
A Baptista Szeretetszolgálat intézményeiben mintegy ezer hajléktalan léthelyzetben élő embertársunk részesül gondoskodásban Budapesten. A kilátástalan körülmények közé sodródott rászorultakat a munkatársak igyekeznek a szállókon elhelyezni, ahol mindent megtesznek azért, hogy a járvány miatt még inkább kiszolgáltatott embereknek a betegségtől való félelmükben ne kelljen az utcán maradniuk. Ez fokozott erőfeszítéseket kíván most mindenkitől a szociális ellátás frontján. A baptisták a partnerszervezetekkel, utcai szolgálatokkal szorosabb kapcsolat kialakítására törekednek, hogy az elhelyezések összehangolásával minél több embert tudjanak szükségleteinek megfelelő helyre juttatni, s ennek érdekében fontosnak tartják a fővárosi ellátók hatékony és napi együttműködését.
A krízisautó a Menhely Alapítvány diszpécser szolgálatával együttműködve a hidegre forduló napokban keddtől péntekig, 8-20 óráig dolgozik. Önkénteseket is vár a szolgálat, olyanokat, akik az időjükből adnának a mai, eddig még soha nem látott nehéz helyzetben. Nagyon fontos, hogy mindazok, akik olyan fedél nélkül élőt látnak, akinek segítségre van szüksége, hívják a 06-1-3384186-os telefonszámot!
Folyamatosan szükség van adományokra: alsóneműre, meleg ruhára, cipőre, tartós élelmiszerre, takaróra, hálózsákra. Az adományozók az adomany@baptistasegely.hu elérhetőségen jelezhetik, ha ilyen módon segíteni akarnak hajléktalan léthelyzetben élő embertársainkon.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Kétnapos tanácskozás oktatásról, szociális és alapítványi tevékenységről
Balatonszárszó - A Baptista Szeretetszolgálat ismét megrendezte országos vezetői konferenciáját, ezúttal egy balatoni helyszínen szerveztük meg a hasznos és értékes eszmecserét, munkát.
Közlemény!
Érintők: Itt a gyűjtőpontok listája!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.

BELSŐ MENÜPONTOK
