“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Ifjú futballista tehetségek a közös, máltai-baptista ételosztáson

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. december 09., szombat 17:12

 

Budapest – Már évek óta szervez együtt ételosztást a karácsonyi ünnep közeledtével a két segélyszervezet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat a fővárosi Batthyány téri, úgynevezett máltai központ udvarán.

Ebben az esztendőben december 8-án, pénteken délután, majd másnap, december 9-én, szombaton délben várták a rászorulókat és a hajléktalanokat a segélyszervezetek munkatársai és önkéntesei, hogy a tányérokat meleg étellel töltsék meg. Kétszer 300 adag étel készült el erre a célra: első nap rizses hús, másnap paprikás krumpli. A helyszínen a rászorulók egészségügyi ellátást is igénybe vehettek. Az osztáson ott volt Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója és Ghyczy Gellért, a Baptista Integrációs Központ vezetője. Az önkéntes feladatokat a Vasas utánpótlás akadémiájának U19-es futballcsapatának játékosai vállalták magukra.          

 

 

 

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Megszerveztük az I. Bapti Kupát

Székely - A Baptista Szeretetszolgálat tizenhét csapat részvétele mellett április 17-én, pénteken első alkalommal szervezte meg a Bapti Kupát.

Összefogással született meg az új Tábitha Gyermekhospice Ház

Törökbálint - Régi álmunk vált valóra azzal, hogy március 31-én, ünnepélyes külsőségek mellett bemutathattuk a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő új Tábitha Gyermekhospice Házat legnagyobb támogatóinknak.

Felfedezettjeink 2026: robotika csapatunk tagja fődíjas lett!

Budapest - Szilágyi Jázmin, a Baptista Szeretetszolgálat robotika csapatának tagja elnyerte a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács által meghirdetett „Felfedezettjeink 2026” pályázat fődíját.

Lap tetejére