X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Felkészülten földön, vízen, de még a levegőben is!

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2024. szeptember 20., péntek 07:16

 

Dunakanyar – A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei az elmúlt napokban mindent megtettek azért, hogy felkészülten fogadhassuk a Duna tetőzését.   

A Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi csoportja csütörtökön délután egy speciális kutató-mentő helikoptert telepített le Tahitótfaluba, az adótoronyhoz, amely nem csak lokális, hanem szükség szerint körzeti feladatokat is megoldhat. Érkezik az a kutató-mentő hajó is, amelyet szintén a szeretetszolgálat mentőcsapata biztosít. A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint Tahitótfalun a Duna tetőzése a Nagymarosi vízmérce szerint 700 cm-en várható. Ez 50 cm-el alacsonyabb, mint a 2013-ban mért tetőzéskori szint.

Pilismaróton mentettük a menthetőt, önkéntes csapatunk a Duna partján homokzsákokat töltött és gátat épített. Ma Budapesten, a Római parton segédkeztünk, két nappal a tetőzés előtt még megtettük, amit lehetett. Gátat magasítottunk, erősítettünk, épületek védelmét láttuk el ott, ahol már térdig ért a Duna.

A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei hétfő óta megfeszített erővel dolgoznak a Duna mindkét oldalán, elsősorban a Dunakanyarban és a főváros 3. kerületében. Elért eredményeinket azonban nem csak a fáradhatatlan munkának, hanem támogatóinknak is köszönhetjük, akik – hasonlóan az ukrajnai válság idején tapasztaltakhoz – nagylelkű adományokat biztosítanak, amelyekkel ezúttal a védekezésben dolgozókat segíthetjük. Köszönjük a Pizza King Express, a Hell Energy Magyarország Kft. és a Rauch Hungária Kft. támogatását!

Fotók: M. Schmidt János és Baptista Szeretetszolgálat

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak

A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.

Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához

A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Lap tetejére