Életmentő készülék az iskolában
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. február 27., hétfő 17:36
Nagyhalász – A Csuha Antal Baptista Általános Iskolában február 27-én, hétfőn 14 órakor ünnepélyes külsőségek mellett adták át azt a közel egymillió forint értékű defibrillátort, amit az intézmény nevelői, a tanulók szülei, környékbeli vállalkozók és a fenntartó Baptista Szeretetszolgálat segítségével sikerült megvásárolni.
A nagyhalászi Csuha Antal Baptista Általános Iskola és így Nagyhalász városa is életmentő készülékkel gazdagodott. A defibrillátor megvásárlásának gondolata az iskola igazgatójában, Szuhár Miklósban fogalmazódott meg először. A kimondott szó értő fülekre talált és olyan összefogást eredményezett, amely lehetővé tette az elképzelés megvalósítását. Az intézmény vezetői, nevelői, a tanulók szülei, a környéken élő vállalkozók és a fenntartó Baptista Szeretetszolgálat is támogatta a célt. Az összefogás eredményeként vásárolhatta meg az iskola a közel egymillió forintos készüléket, amit az intézmény bejáratánál, mindenki által elérhetően helyeznek el.
Annak érdekében, hogy minél többen tudják használni a készüléket, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete tanfolyamot indít, amelynek során a résztvevők elsajátíthatják használatának technikáját. A szervezet ingyen biztosítja 15 jelentkező oktatását. A nagyhalásziak azt szeretnék, ha szükség híján por lepné be a „defit”, ám amennyiben esetleg mégis használni kell, öröm lesz mindenkinek az, hogy a közös cél megvalósításának köszönhetően életet menthetnek, hiszen a „baptista iskola több mint iskola”.
A hétfői ünnepségen Szuhár Miklós igazgató Gál Dávidtól, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi igazgatójától vette át a defibrillátort, majd a Kisrétköz Táncegyüttes műsora szórakoztatta a megjelenteket. „A szeretet nem fogy el sosem…” című dalt Hegyes Jázmin hetedik osztályos tanuló énekelte el.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.
Újra elindult a Cipősdoboz Akció, elkezdődött a dobozolás
Budapest - Idén 21. alkalommal szervezi meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, mely mára Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciójává vált. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatja el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerül a fa alá.
Példát mutattak: gyermekotthonban járt a kosárlabda válogatott
Székesfehérvár - A magyar férfi felnőtt kosárlabda-válogatott nem csak a pályán, hanem a közösségben is példát szeretne mutatni. A játékosok a stábbal együtt minap meglátogatták a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő székesfehérvári Befogadlak Baptista Gyermekotthont, hogy időt töltsenek a gyerekekkel, inspirálják őket, megismerjék mindennapjaikat.