Együttműködés a honvédelem területén
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2018. május 10., csütörtök 12:35
Budapest – A Honvédelmi Minisztériumban a Baptista Szeretetszolgálat szakembereinek részvételével rendezték meg a NATO úgynevezett civil-katonai együttműködési törzsgyakorlatát. A segélyszervezet tevékenységéről május 9-én Gál Dávid ügyvezető igazgató és Horváth Sándor biztonsági tanácsadó, programvezető beszélt.
Az eseményt megelőzően, a MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ meghívására május 3-án is részt vettek a segélyszervezet munkatársai egy találkozón. A megbeszélésen a HM CIMIC és NATO Erőket Integráló Elem, a Bel- és Külügyminisztérium, a rendőrség és a katasztrófavédelem is képviseltette magát. A segélyszervezetek részéről jelen volt a Baptista Szeretetszolgálat mellett a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is. A Honvédelmi Minisztérium képviselői tájékoztatást adtak az idei feladatokról, s külön kitértek a missziós, legfőképpen a koszovói szerepvállalásra. Baczkó Zsuzsanna, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi osztályának munkatársa az EU AID Volunteers kezdeményezésről tartott beszámolót.
A CIMIC saját szervezésű, júniusban megrendezendő nemzetközi gyakorlatára is meghívást kaptak a Baptista Szeretetszolgálat szakemberei, ahol cseh, lengyel, német, szlovák és természetesen magyar CIMIC (civil-katonai együttműködés) és PSYOPS (lélektani műveletek) szakemberekkel együttműködve valósítanak majd meg humanitárius tevékenységhez kapcsolódó feladatokat. Az esemény a Baptista Szeretetszolgálat munkatársainak is jó lehetőséget biztosít majd egy (például afrikai) válságövezetben történő tevékenység szimulálására.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.