X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Egy nap, amelynek nem voltak vesztesei

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. május 13., péntek 15:04

 

Velencéről, Sárosdról, Törökszentmiklósról, Tiszaroffról és Kisújszállásról érkeztek csapatok (ketten másodikosok, ketten pedig harmadikosok voltak az iskolai együttesekben) Seregélyesre azért, hogy számot adjanak a játékos, interaktív feladatok megoldásával mindarról, amit a kereszténységről tudhatnak a fiatalok a bibliaismereti foglalkozásokon elsajátítottak nyomán. Steiner József, a Baptista Szeretetszolgálat missziós igazgatója köszöntötte a rendezvény résztvevőit, s elmondta: maximális törődést és kedvességet tapasztalt a vendéglátók részéről, s örömmel látta, hogy az év során elvégzett munka milyen remek versenyt eredményezett. Mindez élményt jelentett kisdiáknak és felnőtt kísérőnek egyaránt.

Kótajban korábban már rendeztek a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő oktatási intézmények tanulóinak országos bibliaismereti versenyt. Ezúttal Buzáné Penzer Anikó, a seregélyesiek tanítója gondolta úgy, érdemes lenne egy „házi versenyt” rendezi, amelyre aztán az érdeklődés hatására más iskolákból is hívtak csapatokat. Így őket, a seregélyesieket külön értékelték, a többiek közül pedig a velenceiek „A Szent Sátor” elnevezésű összeállítása végzett az élen az ugyancsak velencei „Rebeka” nevű csoport előtt, harmadik helyen a tiszaroffi „Mustármag” végzett. Amíg a fiatalok vetélkedtek, addig a felnőtt kísérők a helyi Tájházat látogatták meg, de szerveztek a nagyon sok jó válasz értékelésének idejére kézműves foglalkozást, előadást is, így színesítve a programot.  

A siker ellenére a közös énekléssel, imával bevezetett kihívásnak nem az eredmény, hanem az együttlét, egymás megismerése és elfogadása adta meg az igazi rangját. Ezt hangsúlyozta Sajtos József iskolaigazgató is. És bár egyébként a versenyen a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő oktatási intézmények csapatai vettek részt, a kisdiákok legtöbbje nem vallásos, vagy éppen más keresztény felekezetű családból érkezett a Fejér megyei településre.          

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Újra elindult a Cipősdoboz Akció, elkezdődött a dobozolás

Budapest - Idén 21. alkalommal szervezi meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, mely mára Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciójává vált. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatja el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerül a fa alá.

Példát mutattak: gyermekotthonban járt a kosárlabda válogatott

Székesfehérvár - A magyar férfi felnőtt kosárlabda-válogatott nem csak a pályán, hanem a közösségben is példát szeretne mutatni. A játékosok a stábbal együtt minap meglátogatták a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő székesfehérvári Befogadlak Baptista Gyermekotthont, hogy időt töltsenek a gyerekekkel, inspirálják őket, megismerjék mindennapjaikat.

Lap tetejére