X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Drogellenes stratégia és elterelés munkatársaink szakértelmével

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2018. június 27., szerda 10:16

 

Tapolca – A város 2018-tól 2020-ig terjedő időszakára vonatkozó drogellenes stratégiájának kidolgozásában vesznek részt a Baptista Szeretetszolgálat helyi szakemberei, akik Tapolcán egyéb humanitárius feladatokat is végeznek.

Június 26-án, kedden a Tamási Áron Művelődési Központban a Drogellenes Világnap alkalmából tanácskoztak a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjai: a megbeszélést Dobó Zoltán polgármester szavai nyitották meg, aki üdvözölte a szervezetek, különböző területeken dolgozó szakemberek együttműködését és segítő szándékát.

A tanácskozáson Deutsch Márta, a Baptista Szeretetszolgálat Országos Szociális Segítő Központ tapolcai telephelyének vezetője ismertette a megjelentekkel a szervezet tevékenységének lényegét. Elmondta: ők alkalmi drogfogyasztókkal, nem pedig függő fiatalokkal és idősebbekkel találkoznak a rendőrséggel kötött együttműködési megállapodás alapján. Évente tizenkét alkalommal kell részt venniük az érintetteknek a foglalkozásokon, ez havonta két kötelező megjelenést jelent. (Ennek elmaradása következményekkel jár.) Igyekeznek helyes célokat meghatározni az érintettek, többnyire fiatalok számára, ha szükséges, családi konfliktusokat, kapcsolatokat rendeznek, segítik a munkakezdést, és ha fontosnak látják, az elterelésre érkezőket pszichológushoz irányítják. Munkájukat úgy próbálják végezni, hogy ügyfeleik ne büntetésként fogják fel a foglalkozásokon való részvételt. A beszélgetések során hangsúlyozzák a helytelen életforma folytatásának veszélyeit, valamint azt, hogy vállalni kell tetteink következményei után a felelősséget.

A tanácskozás résztvevői egyebek mellett Tapolca helyzetéről beszéltek a drogellenes tevékenység tükrében. Elhangzott: a városban minden korosztályban megállapítható a legális drogok magyar átlagnál kicsivel nagyobb mértékű és gyakoribb fogyasztása. Ez a magyarországi trendekkel egybehangzó eredmény, és feltételezhetően a város vidéki jellegzetességéből és abból a tényből fakad, hogy a település tradicionális bortermelő vidéken fekszik. Ugyanis az alkoholfogyasztás növeli a kábítószerek kipróbálásának esélyét, a legális és nem legális drogok használata közötti határ pedig elsősorban  a hátrányos szociális helyzetű  társadalmi csoportoknál mosódik el. A szakemberek megállapították, a legális és nem legális drogok fogyasztásának kezelése egymástól nem elválasztható, mivel azok személyi és társadalmi szinten is szervesen kapcsolódnak egymáshoz. A Tapolcáról szóló jelentés megállapítja, hogy minden korcsoportra jellemző a megfelelő preventív tájékoztatás hiányára utaló, csak tapasztalati drogismeret.

A világnap alkalmából egy kiállítást is megtekinthettek a tanácskozás résztvevői és az érdeklődők a művelődési központ aulájában. A Baptista Szeretetszolgálat tapolcai szervezetének munkatársai foglalkoznak azzal a két fiatalemberrel is, akik alkalmi drogfogyasztóként kerültek a rendőrség látókörébe és járnak az elterelésekre. Samu Árpád fotós gyönyörű természetképekkel, Horváth Gábor pedig erőteljes hatású rajzaival vállalta a nyilvánosságot és bizonyította tehetségét.

A Baptista Szeretetszolgálat tapolcai szervezete a városban és a környékbeli településeken huszonnégy gondozóval végez házi segítségnyújtást, mintegy hatvan személynek biztosítja a szociális étkeztetést, de részt vesz a nagykanizsai mobil népkonyha működtetésében is. A segélyszervezet elterelő foglalkozásain jelenleg tizenöt alkalmi drogfogyasztó hallgatja meg szakembereink tanácsát és él a segítségnyújtás lehetőségével.          


 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Jubileumi, 25. Mikulásnap a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat december 4-én, csütörtökön ismét, immár jubileumi, 25. alkalommal rendezte meg Jótékonysági Mikulásnap elnevezésű hagyományos eseményét a Fővárosi Nagycirkuszban.

Komplex szolgáltatás hajléktalanoknak: ismét volt „Több mint ételosztás”

Budapest – Több mint ötszáz nehéz élethelyzetben, jellemzően hajléktalanságban élő, elsősorban kőbányai rászoruló fogadta el november 29-én, szombaton a Baptista Szeretetszolgálat munkatársainak és mintegy hetven önkéntesének meghívását.

Bizonyíték a jóra: rendben épül az új Tábitha Gyermekhospice Ház

Törökbálint - A közmédia „Jónak lenni jó!” elnevezésű karitatív kampánya hatalmas sikert hozott, amikor tavaly adventkor az akció a Baptista Szeretetszolgálat munkáját támogatta. Az adománygyűjtés célja a segélyszervezet fenntartásában működő új gyermekhospice ház építése volt.

Lap tetejére