X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

#ClimateOfChange Vitaverseny jelenlegi állása - 1. Forduló

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2021. március 12., péntek 12:47

A #ClimateOfChange nemzetközi kampány keretében rendkívül sokat foglalkozunk a kultúrateremtés fogalmával. Az emberi jellemet alapvetően meghatározza, miképp gondolkodunk, cselekszünk, beszélgetünk, és adott esetben vitázunk a társadalmunkat és a Földünket érintő globális kérdésekről. Ráadásul még ennél is fontosabb, milyen kultúrát tudunk átadni a felnövekvő generációnak, melyet impulzusok tömege terelget, befolyásol minden nap. 

Hazánkban elindítottuk a középfokú és felsőoktatási intézmények országos vitaversenyét. Az első fordulóban közel száz középiskolás diák folytatott le online vitákat „pro”, illetve „kontra” érveket ütköztetve alapvetően a következő tételmondatról: „A klímaváltozás egy valós probléma, ami azonnali és egységes lépéseket igényel az EU államaitól.” Órákon át taglalható a kérdéskör, ezért is elképesztően izgalmas, amikor szakmai bírák jelenlétében három felszólaló diák egyenként három percben, valamint szabadvita keretében mondhatja el a kutatásain és tényeken alapuló érveit. 

A következőkben még két fordulót rendezünk meg, amelynek során – a pontszámok alapján – a három legjobb csapat közül emelkedik ki a nemzeti győztes, amely lehetőséget kap majd arra, hogy az európai uniós #ClimateOfChange kampány tizenhárom partnerországának győztesével mérje össze tudását Brüsszelben. 

 

Jó felkészülést és izgalmas vitákat kívánunk a versenysorozat résztvevőinek!  


A #ClimateOfChange programról részletes információk a www.baptistasegely.hu/coc, illetve a www.climateofchange.info/hungary oldalon találhatóak.

 

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Újra elindult a Cipősdoboz Akció, elkezdődött a dobozolás

Budapest - Idén 21. alkalommal szervezi meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, mely mára Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciójává vált. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatja el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerül a fa alá.

Példát mutattak: gyermekotthonban járt a kosárlabda válogatott

Székesfehérvár - A magyar férfi felnőtt kosárlabda-válogatott nem csak a pályán, hanem a közösségben is példát szeretne mutatni. A játékosok a stábbal együtt minap meglátogatták a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő székesfehérvári Befogadlak Baptista Gyermekotthont, hogy időt töltsenek a gyerekekkel, inspirálják őket, megismerjék mindennapjaikat.

Lap tetejére