Bajnok lett a Baptista Sakkiskola!
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. május 17., kedd 15:02
Az első két nap az egyéni bajnokság fordulóira került sor és két érmet szereztek a baptista sakkcsapat versenyzői. Lukács Anna a 14 éves lányok versenyében, a bajnokkal azonos pontszámmal ezüstérmesként léphetett dobogóra, míg a 12 éves fiúk között Losonczi Marcell szintén a győztessel holtversenyben vehette át a bronzérmet.
A csapatok versenyével folytatódott a program, a 10-14-18 éves korosztályokban 4-4 fős csapatok ültek asztalhoz a nagy presztízst jelentő országos bajnoki trófeáért. A 10 évesek versenyében 24 csapat startolt, a Baptista Sakkiskolások a hat forduló során minden mérkőzésüket megnyerve, lényegében rajt-cél győzelmet arattak. Ennek ellenére a táblánkénti pontszámításban holtverseny alakult ki, hiszen a Tapolcai Sakkiskola az utolsó fordulóban utolérte a baptista sakkozókat. Köszönhetően a megelőző fordulóban ellenük aratott 3-1-es diadalnak, a holtversenyben a több csapatgyőzelem a Baptista Sakkiskola sikerét és egyúttal első országos bajnoki címszerzését jelentette.
A sikersorozat folytatásaként a 14 évesek között a Csíki Endre vezette nagyon fiatal (11 évesekből álló) baptista csapat a Kőbányai Sakkiskola mögött bravúros hajrával ezüstérmet szerzett a 26 résztvevős csoportban. A szoros mezőnyben az utolsó forduló előtt öt csapat állt azonos pontszámmal a második helyen, a Baptista Sakkiskola a tapolcaiakkal mérkőzött és 3-1-es győzelmük a dobogóra lépést jelentette.
A tábladíjasok között a 10 évesek bajnokságában Vicze Kata a harmadik táblán elért hibátlan teljesítményével lett díjazott, a 14 évesek között pedig Losonczi Marcell a negyedik táblán szintén 100 százalékos eredménnyel a mezőny legjobbja lett.
„Két munkás év után elmondható, hogy a frissen alakult Baptista Sakkiskola utolérte a nagy nevelő-egyesületeket, és mint ahogyan a hajdúböszörményi torna eredményéből világossá vált és örvendetes, versenyben vagyunk velük az országos bajnoki címért folyó csatákban”, összegzett Molnár Béla csapatvezető.

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
A baptista iskolák központi tanévnyitója Nyírbogdányban
Kedves, bensőséges hangulatú eseményen, Szabó Balázs gospel énekes dalai, a kisdiákok műsora és néptánca mellett köszöntöttük ma délelőtt a tanulókat, szüleiket és a pedagógusokat Nyírbogdányban, a baptista iskolák központi tanévnyitó ünnepségén.
Mi is Érintők lettünk!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés összefogott annak érdekében, hogy a kórházban rekedt kisbabák életét jobbá tegye.
Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!
Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.

BELSŐ MENÜPONTOK
