X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Árvízi felkészülés: légi mentést gyakorolt a HUBA-Rescue24

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2018. március 28., szerda 11:44

 

Baskó – Az országos árvízvédelmi felkészülés részeként március 23-án nagyszabású terepgyakorlatot tartott a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Baskó településen, amelynek résztvevője volt a HUBA-Rescue24 is. 

Az országos szintű katasztrófavédelmi együttműködési gyakorlat – amely a vizek kártételei elleni védekezésre fókuszált – öt kárhelyszínen zajlott. A gyakorlat célja a reagálási képesség továbbfejlesztésén és az erők átcsoportosításának gyakorlásán túl az értékteremtés volt. A gyakorlaton résztvevők tevékenységét az Országos Helyszíni Irányító Törzs irányította, annak munkájában az eseménykezelésben érintett együttműködő szervek szakértői is részt vettek. A nap során mintegy kétszázan hajtották végre a rájuk szabott feladatokat. A légi mentést a Légirendészet MD902  helikopterével a Baptista Szeretetszolgálat HUBA-Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoportja a HUNOR egységeként hajtotta végre, amelynek során két „sérült” személyt mentettek ki a vízzel körbezárt területről alpintechnikával, majd a HUBA-Rescue24 mentője a Magyar Vöröskereszt munkatársaival látta el a sérülteket.



 


KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Rendben folytatódik a Tábitha Gyermekhospice Ház építése

Törökbálint - Úgy számoljuk, hogy miközben a jelenlegi intézmény teljes kapacitással működik, tavasszal ünnepélyesen felavathatjuk az új Tábitha Gyermekhospice Házat.

Tízesztendős lett a Tábita Alapszolgáltatási Központ!

Kápolnásnyék - Lehetőségünk volt ismerkedni, beszélgetni, közösen ünnepelni és visszaemlékezni az elmúlt tíz évre, hiszen a szomszédos Velencén megalapított Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Tábita születésnapot ünnepelt a Halász Gedeon Eseményközpontban.

Vörös kód riasztás lépett életbe a rendkívüli hőség miatt!

Budapest - A rendkívüli hőség miatt a Belügyminisztérium szerdán reggeltől csütörtök éjfélig vörös kód figyelmeztetést rendelt el nyolc vármegyében.

Lap tetejére