Angolul és a barátság nyelvén: texasi baptisták a magyar szabadságharc első győztes csatájának emlékhelyén
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. március 13., péntek 15:10
Számukra ez missziós út volt, de egyben kölcsönös tapasztalatcsere is, és ami a legfontosabb: a magyar fiataloknak alkalmuk nyílt sok-sok beszélgetés, foglalkozás és játék során elmélyíteni nyelvtudásukat olyanok segítségével, akik anyanyelvükként beszélik az angolt. A velencei Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Áltlános Iskolába például hat fiatal és két felnőtt érkezett a Texas állambeli McKinney több középiskolájából, ám egy gyülekezetétől. Vasárnap a székesfehérvári baptista gyülekezethez látogattak el, majd hétfőtől iskolai foglalkozásokon vettek részt Velencén. A texasiak bizonyságot tettek, élettörténeteikkel mutatkoztak be, az evangélium és az angol közös nyelvén ismerkedtek kortársaikkal. Bemutatták, hogy milyen kulturális különbségek, és milyen azonosságok jellemzik a két, egymástól földrajzi értelemben távol élő, lélekben azért mégsem annyira különböző nemzetet. A programok sorában talán a sportolással töltött órák bizonyultak a legérdekesebbeknek, amikor a baseball, az amerikai foci és a frizbi szabályaira, trükkjeire tanították az amerikai ifjak magyar kortársaikat, akik ezekről a sportágakról eddig csak keveset tudtak. Jártak a velencei termálfürdőben és szerdán megismerkedtek a Velencei-tó környékének nevezetességeivel is.
Így került Jack Haye lelkipásztor, Heather Blankenship tanárnő és a diákok: Cameron Calhonn, Collin Healer, Isabella Blankenship, Tori Benson, Molly Kennedy és Chandler Smith a pákozdi katonai emlékpark nemzeti emlékhelyre, ahol rövid történelmi utazáson vehettek részt magyar idegenvezető útmutatása mellett. Ott voltak velük azon családok gyermekei is, ahol a vendégek szállásra találtak Magyarországon töltött napjaikban. A pákozdi Mészeg-hegyre nem is jöhettek volna jobbkor, hiszen kevés amerikai mondhatja el magáról, hogy nemzeti ünnepünk előestéjén az 1848-49-es forradalom és szabadságharc első magyar győzelemmel végződött csatájának helyszínén járt.
Tóthné Benkő Mónika, a Zöldliget Általános Iskola igazgató-helyettese, a két tannyelvű képzés felelőse elmondta: hosszú ideje szervezték már ezt a találkozót, s a programok során legfőbb segítői Bóra Csilla és Bóra Zoltán mellett a tizenhat fős angol nyelvi munkaközösség tagjai voltak.
Az amerikaiak közül többen arról beszéltek, hogy mielőtt útnak indultak, azt hitték, senkivel sem tudnak majd kommunikálni, s meglepte őket, hogy ez mégsem így történt. Sőt: nagyon jól megértették egymást a magyar fiatalokkal. Meglepetés volt számukra a vendéglátók rendkívüli nyitottsága is, az, hogy szinte családtagként bántak velük Velencén. Ezért nem csoda, hogy rengeteg új barátra tettek szert, és megígérték, a kapcsolatokat ápolják majd a jövőben is. A katonai emlékpark azért volt számukra különösen érdekes, mert korábban tanultak az Osztrák-Magyar Monarchiáról és a Habsburg-dinasztiáról, az első és a második világháború közép-európai eseményeiről, s mindezen emlékekkel Pákozdon "élőben" találkozhattak. Egyetlen komoly nehézségük volt, mégpedig a magyar nyelv. Amikor beszélgettünk velük, néhány nálunk megismert kedvenc ételük elnevezését azonban már tudták: ilyen volt a "túrórudi", a "gulyás" és az "aranygaluska". Meglepte őket, hogy a magyarok ünneplik a névnapokat, és sokan közülük nálunk tudták meg, hogy egyáltalán mikor van a névnapjuk. Azt ígérték, hogy a szokást - és sok-sok szép emléket - a csütörtök délutáni búcsúparti után Amerikáig elviszik majd magukkal.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.