Amerikaiakkal az ibrányi gyermekekért
Szerző: Süni Bejegyzés: 2014. augusztus 14., csütörtök 10:16
Cimkék: angolbaptist men and women on missionibránynyáritábor
A Baptista Szeretetszolgálat és az észak-karolinai Baptist Men and Women on Mission szervezet együttműködése által hétfőn nyitotta meg kapuit az ibrányi angol keresztény tábor, amely által több mint ötven gyermeknek adódik lehetősége arra, hogy mind az angol nyelv tudásában, mind világszemléletében fejlődjön. Az egy hetes táborban a 3 és 12 év közötti gyermekeket egy több mint huszonöt tagú magyar-amerikai csapat szolgálja. Az énekek, színes kézművességek, építő bibliai történetek és játékok által a gyermekek nem csak fizikailag fejlődnek, de lelkileg is gazdagodnak a segítők figyelmes szeretete és szavai által. A szülők visszajelzése szerint a gyermekek otthon is lelkesen mutatják be a táborban tanult énekeket. Még nincsen vége a hétnek, de már a jövőévi tervekről érdeklődnek a résztvevők, hogy jöhetnek-e. A környéken idén a nagyhalászi iskolások táboroztatása után ez a második baptista angol tábor.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Jubileumi, 25. Mikulásnap a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében
Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat december 4-én, csütörtökön ismét, immár jubileumi, 25. alkalommal rendezte meg Jótékonysági Mikulásnap elnevezésű hagyományos eseményét a Fővárosi Nagycirkuszban.
Komplex szolgáltatás hajléktalanoknak: ismét volt „Több mint ételosztás”
Budapest – Több mint ötszáz nehéz élethelyzetben, jellemzően hajléktalanságban élő, elsősorban kőbányai rászoruló fogadta el november 29-én, szombaton a Baptista Szeretetszolgálat munkatársainak és mintegy hetven önkéntesének meghívását.
Bizonyíték a jóra: rendben épül az új Tábitha Gyermekhospice Ház
Törökbálint - A közmédia „Jónak lenni jó!” elnevezésű karitatív kampánya hatalmas sikert hozott, amikor tavaly adventkor az akció a Baptista Szeretetszolgálat munkáját támogatta. Az adománygyűjtés célja a segélyszervezet fenntartásában működő új gyermekhospice ház építése volt.


BELSŐ MENÜPONTOK
