A segélyszervezet 20 évéről szóló kiállítás a nemzeti emlékhelyen
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. július 19., kedd 14:24
Eredetileg velencei székhellyel alakult meg a Baptista Szeretetszolgálat. Az alapítvány kuratóriumának elnöke, Szenczy Sándor lelkipásztor az első ülésen azt mondta, a szervezet elsődleges céljának tekinti a Magyarországon és külföldön rászoruló szegények, idősek, betegek és árvák támogatását, az ezt szolgáló segélyszállítmányok összegyűjtését és rendeltetési helyére való eljuttatását. Az alapítványt 1996. április 12-én jegyezték be a Fejér Megyei Bíróságon, azóta ezt az időpontot tekintik a szervezet „születésnapjának”.
Idén lett tehát 20 esztendős a Baptista Szeretetszolgálat. A jubileum emlékére vándorkiállítás készült, fényképek és írott anyagok idézik fel a múltat, azt az utat, amit a segélyszervezet az alapítástól máig megtett, a munkát, amit elvégzett. Természetesen a teljesség igénye nélkül, hiszen amikor a munkatársak számot vetettek a tevékenységek, akciók sorával, látták, lehetetlen minden részletről megemlékezni. Mégis tartalmas időutazásban vehet részt az, aki kedvvel vállalja, hogy néhány percet a segélyszervezet megismerésének szentel az idejéből.
A tárlat első állomása Hajdúszoboszló volt, június 2-án ott nyitotta meg a szervezet országos vezetői konferenciáját. Azóta a kiállítás járt egy fővárosi oktatási intézményben, majd Sárosdra, az ottani baptista általános iskolába utazott, ahol a nyelvi tábor résztvevőinek mutatkozott be, aztán a Velence Korzó galériájába került, ahol ünnepélyes külsőségek mellett nyitották meg július 12-én. Az eseményen adta át Tanka Csaba, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke azt az oklevelet, amellyel Szenczy Sándor elnök munkáját ismerte el a megyei önkormányzat. A kiállítás július 19-én, kedden került a Mészeg-hegyre, a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhelyre. Az emlékpark impozáns módon elsősorban a magyar katonamúlt hősiessége előtt tiszteleg, de megemlékezik a békefenntartásról is. Sok helyszínen – például a Balkánon, Haitin vagy Afganisztánban – a magyar katonák találkoztak, esetenként együttműködtek a segélyszervezet önkénteseivel, így tehát a Baptista Szeretetszolgálat vándorkiállítása tematikájában mintegy kapcsolódik az emlékpark ilyen témájú bemutatójához.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.
Újra elindult a Cipősdoboz Akció, elkezdődött a dobozolás
Budapest - Idén 21. alkalommal szervezi meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, mely mára Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciójává vált. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatja el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerül a fa alá.
Példát mutattak: gyermekotthonban járt a kosárlabda válogatott
Székesfehérvár - A magyar férfi felnőtt kosárlabda-válogatott nem csak a pályán, hanem a közösségben is példát szeretne mutatni. A játékosok a stábbal együtt minap meglátogatták a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő székesfehérvári Befogadlak Baptista Gyermekotthont, hogy időt töltsenek a gyerekekkel, inspirálják őket, megismerjék mindennapjaikat.