A mentők és a segélyszervezetek támogatására tett felajánlást a Toyota
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2020. április 07., kedd 12:56
Budaörs – A Toyota magyarországi márkaképviselete a koronavírus-járvány elleni védekezéshez húsz gépjárművet ajánlott fel, amelyeket az Országos Mentőszolgálat, egészségügyi dolgozók és nagyobb segélyszervezetek használhatnak majd a munkájukhoz.
Révész Máriusz a Toyota Central Europe Kft. telephelyén tartott sajtótájékoztatón elmondta, az akciócsoport felhívására a Toyota márkakereskedés is beállt a Segítünk egymásnak elnevezésű kezdeményezés mögé és húsz személygépkocsit, illetve mikrobuszt ajánlott fel. Hat járművet a Kiskunhalason újonnan felépült kórház kap meg, hatot az Országos Mentőszolgálat, nyolcat pedig karitatív szervezetek fognak használni, hogy azt a sok felajánlást, amit kapnak, el tudják juttatni a rászorulókhoz – jelezte a politikus. László Richárd, a Toyota országigazgatója elmondta, olyan autókat válogattak össze, amelyeket eddig a partnereik tesztautóként használtak. Mivel erre ebben az időszakban nincs lehetőség, a járvány elleni védekezésben hasznosabbak lehetnek ezek a járművek – tette hozzá.
Így a Baptista Szeretetszolgálat munkáját ezután egy Toyota kisbusz is segíti.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Megújult a csepeli baptista gimnázium és sportiskola tornacsarnoka
Budapest - A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárának jelenlétében adtuk át a Budapest Baptista Gimnázium, Technikum és Sportiskola tornacsarnokát október 16-án, Csepelen.

Remek siker a FETE Kupán: harmadik helyen végeztek a rohodi labdarúgók
Felcsút - Immár ötödik alkalommal rendezték meg a Felzárkózó Települések elnevezésű program országos labdarúgó tornáját, a Fete Kupa döntőjét. A négy, regionális selejtezőből továbbjutott legjobb futballcsapatok játékosai a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia felcsúti otthonában léphettek pályára október második hétvégéjén.

„Szolgálatunk fókusza az Ember!” A Baptista Szeretetszolgálat vezetői konferenciája
Dr. Szilágyi Béla elnök és Papp János baptista egyházi vezető köszöntőjével kezdődött meg október 6-án a Baptista Szeretetszolgálat országos vezetői konferenciája, ahol hagyományosan a 30 esztendős segélyszervezet különböző szociális, oktatási, segélyezési és egyéb más területein dolgozó szakemberek összegezték az elmúlt időszak munkáját és határozták meg az előttük álló feladatokat. A jelszó évtizedek óta változatlan: Hittel és szakértelemmel!