X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

A gratuláció és a köszönet hangjai a segélyszervezet konferenciáján

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2019. május 17., péntek 11:16

 

Galyatető – A Baptista Szeretetszolgálat 2019. évi, sorrendben nyolcadik országos vezetői konferenciáját május 15-én és 16-án rendezték meg. A segélyszervezet irányítói, szociális és oktatási területen dolgozó vezetői és munkatársai két napon át összegezték és értékelték az elmúlt időszak eredményeit, beszéltek a terveikről és előadásokat hallgattak meg a legfontosabb programokról.

 

Dr. Szilágyi Béla alelnök nyitotta meg a konferenciát, majd Szenczy Sándor elnök üzenetét olvasta fel.  Hozzátette: „Ez az az üzenet, ami motivál minket, s elég őrültek vagyunk ahhoz, hogy azt csináljuk, amit csinálunk. Rengeteg nehézséget jelent megfelelni a kihívásoknak, megpróbálja kitartásunkat, de mi eddig sem adtuk fel soha”, mondta Szilágyi Béla.

Mészáros Kornél, a Magyarországi Baptista Egyház főtitkára egyebek mellett a baptista értékrendről, az emberségről beszélt, arról, mit kell tennünk embertársaink érdekében. Azt mondta, a Baptista Szeretetszolgálat minden munkatársa egy kő, egy építőelem abban az épületben, ami nagyon sokaknak védelmet és oltalmat, szeretetet jelent.

Az első előadók sorában Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, miniszterelnöki megbízott megköszönte a Baptista Szeretetszolgálat munkáját és méltatta a rászorultak érdekében itthon és külföldön végzett tevékenységét. Azt mondta: amikor valaki magyarként akár itthon, akár külföldön a baptisták közé megy, az első szava a köszöneté kell, hogy legyen, mert meg kell köszönni a magyarországi baptisták közösségének, hogy a Szent Korona visszatérhetett hazánkba. „Ezt soha nem felejtjük el”, jelentette ki a politikus, majd személyesen Szenczy Sándornak is köszönetet mondott mindazért, amit lelkészként, a Baptista Szeretetszolgálat elnökeként véghezvitt. Nyitrai Zsolt elismerte, a baptisták jól választották meg a jelmondatukat, amikor azt írták le, hogy „Hittel és szakértelemmel!”, hiszen náluk mindkettő megvan: a hit és a szakértelem. A képviselő felidézte, amikor a törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Házban tett látogatása alkalmával személyesen is megtapasztalhatta ezt.

A miniszterelnöki megbízott leszögezte, Magyarország kormánya elkötelezett abban, hogy az állami szerepvállalás mellett az egyházak szerepe egyre nagyobb legyen, majd gratulált mindazért, amit a baptisták a szociális ellátás, a gyorsreagálás, az orvosi segélyezés, az újjáépítés területén teljesítettek. „Gratulálunk és hálásak vagyunk azokért a sokszor nem veszélytelen missziókért, amelyekben segítséget nyújtanak az üldözött keresztényeknek, vagy az emberkereskedelem áldozatainak. És köszönjük azt a segítséget is, ami által Magyarországról helyes kép alakulhat ki tengerentúli barátainknál.”

A Baptista Szeretetszolgálat kivívta a társadalom elismerését professzionális munkájával, gyors és hatékony tevékenységével, orvosi ellátásával, a katasztrófa által sújtotta, sokszor veszélyes területeken pedig az újjáépítésben is részt vállal. Mindezeken túl 2004-től pedig részt vesz a Karitatív Tanács munkájában is – fejtette ki köszöntőjében a miniszterelnöki megbízott.

A délelőtt további részében Gál Dávid ügyvezető igazgató a különböző programok szakembereit kérdezte hallgatósága előtt: De Coll Ágnest, az emberkereskedelem elleni program vezetőjét, Fellegi Kató mentálhigiénés szakembert, Horváth Sándort a biztonsági csoport és Pavelcze Lászlót, a Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport vezetőjét, Kurja Tímea marketingvezetőt.

A program délutáni részének első előadójaként Hári Tibor ügyvezető főigazgató értékelt, teljes egészében pozitívnak mondva a szervezet elmúlt időszakában történteket, s hozzátette, „soha ennyi sikeres projekt nem futott még a Baptista Szeretetszolgálat életétben, mint jelenleg”. A szociális ellátottak száma több mint 17 ezer: ők hajléktalan vagy idős személyek, házi segítségnyújtásra szorulók, fogyatékossággal élők, szenvedélybetegek, de eredményesen működik a gyermekvédelem és a támogatói szolgálat is. Hári Tibor projekteket is bemutatott, közöttük például az új logisztikai központ beruházását, amelynek zárása ősszel várható.

Szenczy Sándor elnök távolról üzent a konferencia résztvevőinek, szívhez szóló szavaival elsősorban a szeretet fontosságát hangsúlyozta. Szilágyi Béla róla is beszélt, amikor azt mondta, hogy mindaz, amivé a szeretetszolgálat válhatott, az elsősorban miatta, a munkatársak miatt, de legfőképpen Isten miatt volt lehetséges. Hozzátette: a szeretetszolgálat küldetése az, hogy szeressen, elfogadjon és másokat is erre bátorítson. Szükség van a rengeteg munkára, de alapvetően a krisztusi szeretetparancs végrehajtására van szükség.

Hagyomány, hogy a konferenciákon bemutatkozik egy-egy intézmény: ebben az esztendőben a Jószolgálat-díjas Fészek Gyermekvédő Egyesület vezetője, Báló Ottília beszélt.

Böjte Csaba atya, ferences rendi szerzetes, aki 83 helyszínen több ezer árvát lát el intézményeiben, a baptisták vendégeként idézte fel tevékenységének kezdeteit, a folytatást. Jézusról, a kereszténységről, a küldetés fontosságáról, a szeretet parancsáról beszélt, kijelentve, hogy minden szociális kérdést vissza lehet vezetni a tízparancsolatra. Úgy vélte, ha ezt betartva élnénk, kevesebb lenne a válás, az öngyilkosság, kevesen maradnának a börtönökben, s az állami árvaházakban. Szerinte a gyökereknél kell a problémákat orvosolni és a morális kérdéseket megoldani. „Ha egy repülő lezuhan, nem az aerodinamika törvényeit változtatják meg, hanem jobb repülőt készítenek, amely fent marad az égen”. Az alapvető törvényeket kell megtartani. Az atya hisz abban, hogy mindenkiben megvan az Istenért való szomjúság, s ezt a vágyat csak Isten tudja kielégíteni, más nem. „Istent lángoló szeretettel szeresd – szeresd felebarátodat is, de másképp. Ha felfedezed az élő, személyes Istent, akire számíthatsz, akkor megnyugszol. Tehát ha boldog akarsz lenni, vedd a kezedbe a tízparancsolatot, és imádkozz!”

A konferencia résztvevői az atyával együtt imádkoztak, s imát mondtak Szenczy Sándor gyógyulásáért is, aki idén nem lehetett ott az eseményen.   

A második nap Dr. Steiner József misszió igazgató és Szabó Balázs gospel énekes zenés áhítatával kezdődött, majd Kun Lívia és Váradi Zoltán trénerek rendhagyó programja következett. Vass Rózsa, a Baptista Szeretetszolgálat gazdasági ellenőre a vagyonvédelem és a pénzkezelés felelősségéről tartott előadást, majd Dr. Nagy Imre, az Állami Számvevőszék felügyeleti vezetője osztotta meg hallgatóságával a nem állami szervezeteknél tartott ellenőrzések tapasztalatait. (Részletek itt)

Dr. Szabó Csaba oktatási igazgató részletekbe menő beszámolóját talán így lehet röviden összefoglalni: a finanszírozás és a tanulólétszám csökkent, de a színvonalat megtartottuk! Továbbra is biztosítottak a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő oktatási intézmények működésének feltételei. Az igazgató egyebek mellett szólt a Sunday School istentiszteletek jelentőségéről is.

Demeter László a Keresztény Iskolák Nemzetközi Szövetségét mutatta be, majd Dr. Szilágyi Béla alelnök szavai zárták a segélyszervezet nyolcadik konferenciáját.  


KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Újra elindult a Cipősdoboz Akció, elkezdődött a dobozolás

Budapest - Idén 21. alkalommal szervezi meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, mely mára Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciójává vált. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatja el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerül a fa alá.

Példát mutattak: gyermekotthonban járt a kosárlabda válogatott

Székesfehérvár - A magyar férfi felnőtt kosárlabda-válogatott nem csak a pályán, hanem a közösségben is példát szeretne mutatni. A játékosok a stábbal együtt minap meglátogatták a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő székesfehérvári Befogadlak Baptista Gyermekotthont, hogy időt töltsenek a gyerekekkel, inspirálják őket, megismerjék mindennapjaikat.

Lap tetejére