“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

A DHL is segítette Sulipakk akciónkat!

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2023. szeptember 20., szerda 11:19

 

A DHL logisztikai óriáscég több mint 600 ezer szakemberrel a világ 220 országában évente mintegy 1 milliárd 668 millió csomagot juttat el rendeltetési helyére. A vállalat menedzserei az elmúlt napokban Budapesten találkoztak, a magyar fővárosban egyebek mellett diplomaosztó ünnepséget is rendeztek. A vállalatnál úgy gondolták, hogy ebben az évben is csatlakoznak a Baptista Szeretetszolgálat Sulipakk akciójához. Előbb szeptember 14-én, majd 19-én fogtak össze azért, hogy a nélkülöző magyar kisgyerekek értékes tanszerhez juthassanak. Kedden Szabó Márk programvezető mutatta be a résztvevőknek a segélyszervezet munkáját, majd a Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Kartali Könyves Kálmán Általános Iskola diákjaiból álló énekegyüttes szórakoztatta a csomagolásra készülődőket. Aznap közel négyszáz sulipakkot sikerült összeállítani, amit a Baptista Szeretetszolgálat csapata rövidesen eljuttat azokhoz, akiknek arra a legnagyobb szükségük van. Köszönjük, DHL!  Nagyszerű érzés volt látni az összefogást, hálásak vagyunk azért, hogy évről évre mellettünk vagytok a kicsik megsegítésének küldetésében!

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Megszerveztük az I. Bapti Kupát

Székely - A Baptista Szeretetszolgálat tizenhét csapat részvétele mellett április 17-én, pénteken első alkalommal szervezte meg a Bapti Kupát.

Összefogással született meg az új Tábitha Gyermekhospice Ház

Törökbálint - Régi álmunk vált valóra azzal, hogy március 31-én, ünnepélyes külsőségek mellett bemutathattuk a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő új Tábitha Gyermekhospice Házat legnagyobb támogatóinknak.

Felfedezettjeink 2026: robotika csapatunk tagja fődíjas lett!

Budapest - Szilágyi Jázmin, a Baptista Szeretetszolgálat robotika csapatának tagja elnyerte a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács által meghirdetett „Felfedezettjeink 2026” pályázat fődíját.

Lap tetejére