A Caola Zrt. is azok között van, akik segítik a védekezést
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2020. május 28., csütörtök 10:05
Diósd – A Caola Zrt. ötezer liternyi kéz- és felületfertőtlenítő-szer adományának átadásán jelen volt Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat alelnöke is.
A Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács által működtetett nemzeti összefogás vonalán eddig több mint 266 millió forint felajánlás érkezett a koronavírus-járvány elleni védekezéshez, amelyet a karitatív szervezeteken keresztül juttat el a rászorulókhoz a kormány: erről Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke beszélt Diósdon, május 27-én, szerdán. Révész Máriusz, az önkéntességet és adományozást koordináló kormányzati akciócsoport vezetője kijelentette, a járványban Magyarországon eddig még soha nem látott összefogás bontakozott ki, a kis- és középvállalkozások, a nagyobb hazai cégek és a multinacionális nagyvállalatok is igyekeztek odafigyelni a bajbajutottakra. Hozzátette, mindent beleszámítva – az adományokat, az önkéntességet és a digitális szolgáltatások értékét is – az adományozás mértéke meghaladta a 30 milliárd forintot.
A Caola Zrt. ötezer liternyi kéz- és felületfertőtlenítő-szer adományának átadásán jelen volt Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat alelnöke is. MTI/Illyés Tibor

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
A baptista iskolák központi tanévnyitója Nyírbogdányban
Kedves, bensőséges hangulatú eseményen, Szabó Balázs gospel énekes dalai, a kisdiákok műsora és néptánca mellett köszöntöttük ma délelőtt a tanulókat, szüleiket és a pedagógusokat Nyírbogdányban, a baptista iskolák központi tanévnyitó ünnepségén.
Mi is Érintők lettünk!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés összefogott annak érdekében, hogy a kórházban rekedt kisbabák életét jobbá tegye.
Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!
Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.

BELSŐ MENÜPONTOK
