“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

A BM elismerése: a közfoglalkoztatásban kiemelkedően teljesített a Baptista Szeretetszolgálat

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. december 05., hétfő 17:16

 

A BM a közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő teljesítmény elismeréseként öt-öt millió forint támogatásban részesített ötven települést, valamint a Baptista Szeretetszolgálatot és a Református Szeretetszolgálatot. Az oklevelek átadását megelőzően Pogácsás Tibor elmondta: a megvalósult programoknak köszönhetően javult a települések bel- és külterületi úthálózatának állapota, a közösségi terek és a gyalogos közlekedést szolgáló járdák minősége, a mezőgazdasági programokban termelt terményeket pedig az önkormányzatok a közétkezésben hasznosítják. A közfoglalkoztatási programokban folytatott tevékenységek egymásra épülnek, esélyt kínálnak egy-egy helyi ötlet megvalósítására is, tette hozzá az államtitkár.

A Baptista Szeretetszolgálat a maga 48 telephelyével országos közfoglalkoztatóként kapta az elismerést. Az ezt tanúsító oklevelet Hári Tibor ügyvezető igazgató és Szanyi Gergely programvezető vette át az ünnepségen.

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Kétnapos tanácskozás oktatásról, szociális és alapítványi tevékenységről

Balatonszárszó - A Baptista Szeretetszolgálat ismét megrendezte országos vezetői konferenciáját, ezúttal egy balatoni helyszínen szerveztük meg a hasznos és értékes eszmecserét, munkát.

Közlemény!

Érintők: Itt a gyűjtőpontok listája!

A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.

Lap tetejére