X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

A Baptista Szeretetszolgálat közleménye a szakképző intézményekben kialakult felvételi helyzetről

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. március 12., csütörtök 11:23

A baptista fenntartású szakképző intézmények működését jelentősen befolyásolta a 13/2015. (II.10.) kormányrendelet. A  rendelet következtében kialakult helyzetben sajnálatos módon jó néhány intézményünkben nem tudunk a kezdő évfolyamokon osztályokat indítani, nem tudunk férőhelyet biztosítani azon diákok számára, akik egyébként eredményeik alapján elvileg felvételt nyertek szakképző intézményeinkbe.

Ezúton kérünk elnézést mindazoktól a diákoktól és családoktól, akik jövőjét az így kialakult helyzet negatívan befolyásolta.

Tájékoztatjuk az érintetteket, hogy a Szeretetszolgálat egyeztetéseket folytatott a szakállamtitkársággal és a KLIK-el, de sajnos a kért (az eddigi) keretszámoknak csak kb. 15%-át kaptuk meg. Két intézményünk (a budapesti KIVI és a debreceni Aranybika) így ebben a tanévben abba a helyzetbe került, hogy már nem indíthat új osztályokat és kimenő rendszerben megszűnhet.

A továbbiakban is minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy szeptembertől elindulhassanak a képzések, hisz a kormányrendelet augusztus 31-ig lehetőséget ad arra, hogy átvegyünk keretszámokat más fenntartóktól.

 

( A fenti közlemény kiadását a hozzánk érkező szülői megkeresések és panaszok miatt tartottuk fontosnak. )

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak

A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.

Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához

A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Lap tetejére