“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Közel 9 millió forint adomány érkezett az árván maradt 6 éves kislány javára

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2021. március 18., csütörtök 15:45

 

Egyetlen napon belül veszítette el mindkét szülőjét COVID-fertőzés miatt az a vidéki gyermek, akit a baptista közösség felkarolt.

Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere így nyilatkozott, miután értesült a sikeres gyűjtés során összegyűlt összegről: „Mióta családapa lettem, még érzékenyebb vagyok arra, ha gyerekek kerülnek nehéz helyzetbe. Egyedi és megindító tragédia, ami Borostyánnal történt, s ez cselekvésre sarkallt. Örömteli, hogy barátaimmal és zenésztársaimmal felhívhattuk a figyelmet erre a történetre, és számomra is megerősítő megtapasztalni, hogy ebben a mostani nehéz helyzetben is ilyen önzetlenül tudtak segíteni a magyar emberek.”

A Baptista Szeretetszolgálat köszöni a nagylelkű támogatók önzetlen segítségét, Mező Misinek, továbbá Vujity Tvrtkonak, Dobrády Ákosnak, a Road és Hooligans zenekaroknak, hogy ismertségükkel segítették a felhívás meghirdetését.

Az előzmények: február közepén koronavírusban, Győr-Sopron megyében elhunyt egy 46 éves édesapa és csupán órákkal később 34 éves felesége, így árván maradt 6 éves kislányuk. A kislány anyai nagyszüleinél került elhelyezésre, akik hálásak minden eddigi segítségért. A Baptista Szeretetszolgálatot a család és a barátok keresték meg azzal a kéréssel, hogy nyújtson szervezeti hátteret az adományok fogadásához. A céladományok fogadását a segélyszervezet nem zárta le, így továbbra is lehet utalni a Baptista Szeretetszolgálat honlapján megtalálható számlaszámokra, a megfelelő közlemény feltüntetésével.

2021. március 17-ig összesen 8.826.564 Ft érkezett be a Baptista Szeretetszolgálat számlaszámaira, amit az árván maradt kislány családja teljes egészében megkap.

 

Hiszünk a közösség erejében! Kérjük, támogassa Ön is az árván maradt kislányt! 

 

UniCredit - 10918001-55555555-55555555

OTP Bank - 11736082-20054403-00000000 

Közlemény: Borostyán  

 

Online adományozás az alábbi linken lehetséges: http://www.baptistasegely.hu/adomanyozas

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Áldott karácsonyt és sikeres, boldog új esztendőt!

Hálásak vagyunk azért, hogy tevékenységünkből – a krisztusi szeretetparancs nyomában járva – ebben az esztendőben is igazi győzelmek születtek.

Karácsonyi csoda: több mint 519 millió forint adomány a Tábitha-háznak!

Törökbálint - A Közép-Európában egyedülálló új Tábitha Gyermekhospice Ház felépítésére rekord összegű, több mint 519 millió forint adomány gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó! kampányában december 22-én, késő estére.

Idén 53 ezer 680 darab cipősdoboz ajándékot gyűjtöttünk és osztottunk ki

A 2024-es advent időszakában 21. alkalommal szervezte meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, amely Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciója. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatta el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerülhet a fa alá. Jószolgálati nagykövetként Csipes Tamara kétszeres olimpiai bajnok kajakos és Ördög Nóra műsorvezető is segítette a karitatív kampányt.

Lap tetejére