“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Készenlétben a HUBA Rescue24 mentőegység

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. január 13., péntek 16:51

 

A segélyszervezet logisztikai hátteret is biztosít az esetleges mentés idejére: üzemanyag mellett mintegy ezer takaró, háromszáz élelmiszercsomag is rendelkezésre áll. Elsősorban az elzárt települések elérésének biztosítása, az elakadt járművek, azok sofőrjeinek és utasainak mentésére lehet és kell számítani az elkövetkezendő órákban, napokban. 

 

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Négyezer felletti számban osztottunk tanszercsomagot

Idén az akció augusztus 1-én kezdődött és szeptember 5-ig, a Jótékonyság Világnapjáig tartott, addig összesen 4 ezer 140 ajándék tanszercsomagot osztottunk ki az iskolákban és a családok átmeneti otthonaiban, a Felzárkózó Települések elnevezésű program Jelenlét Pontjain és az érintett falvak oktatási intézményeiben.

Idén 2000 kisgyerek iskolakezdését szeretné segíteni a Szeretetszolgálat

Ismét megszervezte a Sulipakk kampányt, azaz az iskolakezdési támogatást a rászoruló gyerekek részére a Baptista Szeretetszolgálat, évről-évre tud így segítséget nyújtani a szervezet. Idén kétezer csomagot szeretnénk kiosztani az iskolákban és több családok átmeneti otthonában, a kampány augusztus 1-én kezdődik és szeptember 5-ig tart.

Megérkezett Székelyföldre, a károsultakhoz a baptisták szállítmánya

Kökösbácstelek - Megérkezett a bajba jutott családokhoz a Baptista Szeretetszolgálat mintegy hárommillió forint értékű gyorssegélye, adománya Székelyföldre, a Kovászna megyei Kökösbácstelekre. Adománygyűjtést indítottunk!

Lap tetejére