Hollandokkal a Kelet-Magyarországon élő gyermekekért és családokért
Szerző: Süni Bejegyzés: 2014. július 22., kedd 15:33
Cimkék: adományozás
Terveik szerint több, mint tíz hátrányos helyzetű családnál betonoznak, festenek és ereszcsatornákat szerelnek fel. Mindemellett a Szeretetszolgálat által fenntartott baptista óvoda játszóterének eszközeit javítják, valamint a Tiszaszalkai Általános Iskolában tanuló felső osztályos diákok számára egy 5 napos angol tábort szerveznek.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Négyezer felletti számban osztottunk tanszercsomagot
Idén az akció augusztus 1-én kezdődött és szeptember 5-ig, a Jótékonyság Világnapjáig tartott, addig összesen 4 ezer 140 ajándék tanszercsomagot osztottunk ki az iskolákban és a családok átmeneti otthonaiban, a Felzárkózó Települések elnevezésű program Jelenlét Pontjain és az érintett falvak oktatási intézményeiben.

Idén 2000 kisgyerek iskolakezdését szeretné segíteni a Szeretetszolgálat
Ismét megszervezte a Sulipakk kampányt, azaz az iskolakezdési támogatást a rászoruló gyerekek részére a Baptista Szeretetszolgálat, évről-évre tud így segítséget nyújtani a szervezet. Idén kétezer csomagot szeretnénk kiosztani az iskolákban és több családok átmeneti otthonában, a kampány augusztus 1-én kezdődik és szeptember 5-ig tart.

Megérkezett Székelyföldre, a károsultakhoz a baptisták szállítmánya
Kökösbácstelek - Megérkezett a bajba jutott családokhoz a Baptista Szeretetszolgálat mintegy hárommillió forint értékű gyorssegélye, adománya Székelyföldre, a Kovászna megyei Kökösbácstelekre. Adománygyűjtést indítottunk!