“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Házavató Nagymaroson

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2014. november 05., szerda 20:42

Házavató Nagymaroson

Civil összfogással új otthonba költözhetett három árvízkárosult család

Civil összefogással újjáépített, a dunai árvízben lakhatatlanná vált többlakásos családi házat adtak át ma délelőtt Nagymaroson. A Baptista Szeretetszolgálat, a Habitat for Humanity Magyarország és a helyi civilek összefogásával három nagymarosi család költözik most új otthonba. Az építkezés alapját az a 8 millió forint jelentette, melyet a magyar adományozók az Összefogás Vonalán küldtek a károsultaknak, a hiányzó összeget az Aktion Deutschland Hilft-en keresztül német támogatók adományozták.  

 Ferenc, a legfiatalabb lakó az átadón elmondta: "Nem is reméltem, hogy ma Magyarországon ilyen megtörténhet, hogy segítséget kapunk, és ennyi ember segít nekünk. Mindenkinek hálásan köszönjük.”

A lakások kivitelezésében is példaértékű összefogással három helyi vállalkozó dolgozott. A kitelepített családoknak az építkezés idejére a helyi Motorcsónak Egyesület, a Nagymarosi Önkormányzat és a Baptista Szeretetszolgálat biztosított átmeneti szállást. 

A nagymarosi ház, mely a dunai árvízben lakhatatlanná vált lakások helyén épült

 

Steiner József, missziós lelkész-igazgató imádkozikA lakások tulajdonosai és az építésban összefogott szervezetek képviselői

Az egyik lakó maga is részt vett az építésben - a nappali falába beépítette az előző ház tégláit és két kúpcserepét

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Európa-bajnoki 2. helyen végzett a baptista robotika csapata!

Bécs - Május 6-én, vasárnap délben az ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult Bécsben a 2026-os junior robotika Európa-bajnokság, ahol a Nagykun Baptista Oktatási Központ két jelenlegi és egy korábbi tanulója az előkelő második helyezésnek örülhetett.

Baptista Szeretetszolgálat 30: velünk ünnepelt a Világszövetség főtitkára!

Budapest, Pákozd, Velence - Május utolsó napjaiban ünnepeltük a Baptista Szeretetszolgálat alapításának 30. évfordulóját, amely három évtizede dolgozik azért, hogy reményt vigyen oda, ahol a legnagyobb a szükség. Munkatársaink segítenek a bajba jutottakon, a rászorultakon, ott vannak a válsághelyzetekben itthon és szerte a nagyvilágban. A fővárosban, a pákozdi logisztikai központban, majd a velencei imaházban idéztük fel a múlt, a jelen és a jövő történéseit, kihívásait, az azokra adott válaszokat.

Középpontban a Föld és a talaj: fórum programjainkat érintő témákról

Budapest – Tudomány, társadalom, igazságos átmenet: a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Nemzetközi és Európai Szakkollégium társszervezésében e kulcsszavak mentén rendezett fórumot május 5-én a patinás oktatási intézmény dísztermében.

Lap tetejére