“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

A segélyszervezet munkájáról, a kereszténység helyzetéről

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. április 15., péntek 13:27

 

Az EURO Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola tanulói közül azok, akiket érdekelt a téma, meghallgathatták csütörtökön Mórocz Borát, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi részlegének munkatársát, aki élvezetes előadásában a segélyszervezet húsz esztendős múltját és tevékenységét mutatta be, majd azokról az országokról beszélt, ahol a keresztények élete veszélyben van. Tájékoztatójában elemezte – több egyéb „forró” térség említése mellett – a közel-keleti, az észak-koreai, a pakisztáni és az iraki viszonyokat, miközben meggyőző és megrendítő képet mutatott be a kereszténységről, a keresztények életéről, hitük vállalásának kockázatairól az említett országokban és területeken. Mórocz Bora már nem először beszélt diákoknak e témákról, korábban Miskolcon tartott hasonlóan sikeres és izgalmas előadást a fiataloknak.   

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Négyezer felletti számban osztottunk tanszercsomagot

Idén az akció augusztus 1-én kezdődött és szeptember 5-ig, a Jótékonyság Világnapjáig tartott, addig összesen 4 ezer 140 ajándék tanszercsomagot osztottunk ki az iskolákban és a családok átmeneti otthonaiban, a Felzárkózó Települések elnevezésű program Jelenlét Pontjain és az érintett falvak oktatási intézményeiben.

Idén 2000 kisgyerek iskolakezdését szeretné segíteni a Szeretetszolgálat

Ismét megszervezte a Sulipakk kampányt, azaz az iskolakezdési támogatást a rászoruló gyerekek részére a Baptista Szeretetszolgálat, évről-évre tud így segítséget nyújtani a szervezet. Idén kétezer csomagot szeretnénk kiosztani az iskolákban és több családok átmeneti otthonában, a kampány augusztus 1-én kezdődik és szeptember 5-ig tart.

Megérkezett Székelyföldre, a károsultakhoz a baptisták szállítmánya

Kökösbácstelek - Megérkezett a bajba jutott családokhoz a Baptista Szeretetszolgálat mintegy hárommillió forint értékű gyorssegélye, adománya Székelyföldre, a Kovászna megyei Kökösbácstelekre. Adománygyűjtést indítottunk!

Lap tetejére